Csitáry-Hock Tamás

Ha önző vagy, elvárod. Ha szereted, várod. Ha önző vagy, elvárod szeretetét, figyelmét, törődését, gyengédségét. Türelmetlenül. Ha szereted, várod szeretetét, figyelmét, törődését, gyengédségét. Türelmesen.

Bár az élet hétköznapokból áll, amiben ott van a munka, ott vannak a harcok, de ha van Valaki ezekben a hétköznapokban, akkor egészen más a világ. Romantikus. És akkor van értelme mindennek, akkor szép a szép és jó a jó. Akkor szebbek és illatosabbak a virágok, akkor édesebbek az ízek, akkor süt fényesebben a Nap, és akkor érzi az ember, hogy miért is született valójában.

Szárnyalhatunk. De nem a saját szárnyainkon. Mert a madár szárnyakkal születik. Mi pedig kapjuk a szárnyakat. Kaphatjuk. Ha van valaki, aki őszinte szívvel figyel ránk, aki szeret, akinek érezzük szeretetét, akinek fontosak vagyunk. Igen, ez a szeretet, ez a figyelem, ez a törődés szárnyakat ad. Lélekszárnyakat.

Van, hogy a szavak beszélnek, van, hogy a szavak hiánya beszél. Mindennél érthetőbben, mindennél világosabban... és mindennél őszintébben.

Nem jutsz be az egyetemre. Helyhiány miatt nincs állás. Helyhiány miatt nem kapsz szállodai szobát. Helyhiány miatt nem ülhetsz fel a repülőre. Helyhiány miatt másik éttermet kell keresned. Helyhiány miatt számtalan dologról kell lemondanod... És helyhiány miatt nem vagy boldog. Nem azért, mert nincs számodra hely más szívében. Hanem, mert nem találod a helyed. Hiányzik.

Csak ennek van értelme. Szeretni valakit ''csak''. Ok nélkül, indok nélkül. Csak azért, mert van, mert létezik, mert megszületett. Érted, neked. Minden más őrültség. Megfelelni elvárásoknak, kötelességeknek, feladatoknak. És közben nem élni, nem szeretni. Ez az őrültség. Hiába próbálsz felhozni ellene millió érvet és egy másik mellett szintén milliót. Mert ez az, aminek valójában semmi értelme. Ez az igazi őrültség. Érveket és ellenérveket gyártani.

Két ember kapcsolatában sosem az akadályok számítanak. Hanem a szeretet. Ami az akadályokat is lebonthatja. Ha megélik. Mert az akadályok csak részei az életnek, amik folyamatosan alakulnak, és akár már holnap eltûnhetnek. A szeretet viszont örök.

Amit ma elmulasztottál, azt már sosem pótolhatod. Mert az már egy másik alkalom, egy másik történet lesz. Ami ma elmúlt, azt már holnap nem kaphatod meg. Minden lehetőséget ragadj meg, ha csak rajtad múlik. Ha fontos. Ha valóban fontos. Ne fogadd el a "majd lesz másik alkalom" hamis illúzióját. Mert nem lesz. Az már nem ez lesz. Az már egy másik. És ha két alkalmad lett volna, akkor így csak egy marad.

Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán... Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal... annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet.

Belehalni a szerelembe szép, de még szebb élni benne.

Az óceán sem csak felszín. Amin csak töredékét látjuk a valóságnak. A felszín alatt kincsekkel teli mélység van. Arannyal, gyémánttal, igazgyöngyökkel. És nekem nem elég belőled a felszín. Nekem a mélységed is kell. Nem elég a háromlépéses udvariasság és kedvesség, nekem a szenvedélyes közelség is kell. Nekem nem elég a mosoly, az ölelés is kell. Nem elég a szereteted, a szerelmed kell. Minden kell. Te kellesz.

A kimondott szóban azt hallod: "nem", a ki nem mondott szóban látod az "igen"-t. A száj üzenete: "nem", a szemek "igen"-t mondanak. A kimondott szóban azt hallom: "menj", miközben minden porcikád azt kéri: "maradj". És ezek az igaz szavak. A látott szavak.

Kalapál, amikor rá gondolsz. Kalapál, amikor látod őt. Kalapál, ha várod a találkozást, és kalapál, amikor róla álmodsz. Kalapál. És nem tudod az okát. Nem tudod megfejteni, miért kalapál oly hevesen a szív. Pedig egyszerû. Mert KÉT szív dobban együtt. Egyszerre. A tiéd és az övé. Benned és benne.

Egyszer csak meghallod. Nem, nem őt. A zenét. A zenét, amit hallanod kell. Hallgatnod. Vele együtt. Szótlanul, mégis, többet elmondva minden szónál. Mert ez a dal kézen fog és hozzávezet. Csodálatos pillanatok. Amilyeneket még sosem éltél át. És csak ülsz és mosolyogsz... És nem találod a szavakat. Csak hallgatod a zenét, hallgatod vele együtt. (...) Ebben a dalban, a dal perceiben, érzésében, szavaiban, hangjaiban most együtt vagytok. Szótlanul. A legszebb ajándékot kapod tőle ebben a dalban. Õt.

Ha szereted, ha fontos neked, akkor egyet adhatsz. Nem szavakat, nem ígéreteket, nem próbálkozásokat. Hanem a jelenlétedet. A biztonságodat. Azt az érzést, hogy számíthat rád, itt vagy vele, meghallgatod, ha beszélni szeretne. Ezt kell tenned. Ha szereted. Ha őszinte vagy. Ezt adod... Önmagad.

Nem tudod, melyik a te utad, de van segítség. Nézed a térképet, figyeled a táblákat, hogy megtaláld. Mert ezt az utat neked kell megtalálnod. Ám van, hogy nem te találod meg az utat. Hanem az út talál meg téged. Az út, ami a tiéd, amely célodhoz vezet. Nem neked kell keresgélned, nem neked kell kutatnod utána. Nem neked kell elképzelned, hogy milyen lehet. Mert az út, a te utad megtalál. Mert az út, a te utad ismer téged. És egy napon ott fog állni előtted. Lehet, hogy nem ismered fel azonnal. De van segítség. Hogy észrevedd, hogy felismerd őt. Van segítség. A szíved, a lelked. Lehet, hogy első pillantásra ez az út más, mint amit magadban elképzeltél, ám a szíved, a lelked érzi, tudja, hogy ő az. Hogy megtaláltad. Hogy ez az út vezet célodhoz. Hogy ez az út az Életed, a Célod. És akkor... akkor lépj rá.

Van olyan kötelék, ami több embert, országokat, akár földrészeket fûz egybe. És van olyan, ami csak két embert. Oly sok minden lehet kötelék. Nyelv, szokás, történet, egy tárgy, egy helyszín... vagy csupán egyetlen szó. Igen, egyetlen pici szó. Egy szó, amelynek jelentését mindenki ismeri, de igazi jelentését csak két ember. Az a kettő, amelyik tudja, hogy számára mit jelent. Az ő történetükben, az ő szívükben, lelkükben mit jelent. Ez a szó számukra nem csupán egy szó. Több annál. Kötelék. Ennek a szónak a titkos, csak számukra értelmezhető jelentése köti őket össze. A benne lévő érzés.

A szeretet éppen azt jelenti, hogy rá van szükséged, a másikra, akinek jót, szépet, kedveset akarsz adni, mindent, amit fontosnak tartasz, amiről tudod, hogy az ő lelkét építi, szépíti, amitől valamilyen édes érzés járja át. És egészen nyilvánvaló, hogy csak ő fontos számodra, senki más.

Van értékesebb gyöngyszem annál, amiért még az életét is kockára teszi valaki? Van. A lélek gyöngye. Aki ezt keresi, lemerül a szeretett lény végtelen lélek-óceánjának legmélyére, és ott keresi azt, amiről tudja, hogy az övé, ami rá vár ebben a tiszta, csodálatos óceánban. Lemerül és keres...

Történhet bármi a világban. Lehet kitûnő munkánk, jól fizető állásunk, bejárhatjuk a világot. Elérhetjük a csillagokat, de mégis, életünket a MÁSIKHOZ fûződő viszonyunk határozza meg. Körülötte forog a világ, a gondolataink, bármit teszünk. Nő és férfi viszonya határozza meg a világot, ez mozgatja, ez viszi tovább. A Másik mindig benne van a kávéban, a finom ebédben vagy éppen az odaégett vacsorában, egy könyvben, a déli harangszóban, egy illatban, a szépre sikerült gondolatban... mindenben. Ha nehéz a munka, ha sikeres vagy, ha rossz napod van, ha ragyog rád a napfény, mind-mind miatta van. A másik miatt. A Nő miatt. A Férfi miatt. Bármit teszel, ott van mindenben. És ennek így kell lennie. Mert Nő Férfi nélkül, Férfi Nő nélkül nem teljes. Csak együtt. Ketten.