Csukás István

Emitt sírás? Amott bánat? Ott termek, s a könny felszárad! Mosoly nyílik és dal fakad, bú, baj, bánat messze szalad!

Hol van a nyár, hol van a nyár? Elröppent, mint egy sóhajtás. Most tél van, csikorgó hideg tél.

Félre irka, sutba táska, vidám szemünk ne is lássa, vigyük gyorsan a padlásra, őszig legyen ott lakása.

- Mi semmi? - A magányosság, az semmi! - mondta Pom Pom. - A kettőnk magányossága, még az is semmi! Bogyó lassan magához tért, már nem suttogott, kíváncsian megkérdezte: - Hogyhogy semmi? - Úgy, hogy semmi, mert van nála nagyobb is! - vágta rá rögtön Pom Pom. S nehogy abbamaradjon a beszélgetés, gyorsan folytatta: - Mert ugye aki beszélget valakivel, az már nem annyira magányos! Vagyis van nálunk magányosabb is!

A mese mindennek az origója. Gyakorlatilag ebből származik minden irodalmi mûfaj. Az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat. Ezzel elmesélte, hogyan ejtette el a vadat. Mert amit ábrázolni tudok, amit el tudok mesélni, azt birtokba is veszem.

Az ősi gesztus, birtokba venni a világot, a gyerekekben változatlanul él. Ebben segít a mese. Ezt a vágyat beteljesíteni.

A jó mese olyan, mint a jó vers, kicsit elemelkedik a földtől.

Szerelmes verset akkor is tudok írni, ha éppen nem vagyok szerelmes. A szerelem is egy téma. A halál is. Fiatalkoromban rengeteg verset írtam a halálról, pedig annyi idősen nem volt túl sok közöm hozzá. Ez szakma. A tehetségen kívül egy csomó mesterségbeli dolog is tartozik hozzá.

Gyerekszemmel a világ sokkal érdekesebb, mulatságosabb, groteszkebb. Például bele lehet látni a felnőttek orrlyukába.

A gyereket sokszor leintik, hogy ne bohóckodjon, pedig pont arra kellene őket biztatni, hogy csak bohóckodjon, ameddig tud. Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora.

Ami egy gyerek agyában, lelkében zajlik, a mérhetetlen kíváncsiságot a világ iránt, ezt nem lehet elvenni tőle.

A mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés. Mindegy, hogy a gyerek számítógépezik, mert a kíváncsiság, ami gyerekké teszi, az megmarad.

Nincs elavultabb, mint a tegnapi modern.

A zene költői állapot. Ugyanakkor a zene nagy fegyelem is. Szerkezet, összhang, amitől ha eltérünk, összeomlik. Egyszerre kinyit, a hisztériáig felhevít, ugyanakkor fegyelmez.