Daniel Gottlieb

A jogos felháborodás olyan, mint amikor az éhes ember cukorkát kap. Jólesik, de csak rövid ideig.

Azt hiszem, szögletesen születünk, és gömbölyûen halunk meg. (...) Ahogy az élet vize átmos minket, elveszítjük kiszögelléseinket, ami a javunkat szolgálhatja. (...) Ugyanakkor veszíthetünk abból a határtalan bölcsességből, amellyel születtünk. De a bölcsességnek a nyomai azért velünk maradnak, épp csak ki nem bökik a szemünket.

Amikor egy kapcsolat elindul a megkeseredés útján, a részletek eltérőek, de az érzelmek nagyjából azonosak: elárulás, csalódás, összetört álmok és halálos csend.

A lelkünk akkor nyer megnyugvást, amikor egészen egyszerûen felhagyunk a küzdelemmel, és tudomásul vesszük a tényeket.

A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya az jelzi, hogy szeretem.

Az előítélet gyakran úgy kezdődik, hogy bizonytalannak érezzük magunkat. Ahhoz, hogy javítsunk a közérzetünkön, olyan emberek közelségét keressük, akik úgy néznek ki, úgy gondolkodnak, és úgy viselkednek, mint mi. (...) Holott bármely konvenció, bármely konfliktus, bármely háború mindkét oldalán csakis emberek állnak egymással szemben. A külső eltérésektől eltekintve mind ugyanazt akarjuk. Mindannyian békére, biztonságra vágyunk kívül és belül, és keressük a lehetőséget, hogy szeretetet adjunk és kapjunk.

A zen hagyományból ismeretes az a történet, amelyben egy fiatalember olyan elviselhetetlenül szenved, hogy egyetlen nyugodt pillanata sincs. Ezért fölkeresi a mesterét, és a segítségét kéri. A mester azt javasolja, hogy tegyen egy pohár vízbe egy evőkanál durva sót, keverje el, és igya meg. A tanítvány úgy tesz, ahogy mondja. Persze a víz rettenetesen sós. - És most - mutat a mester egy forrásra, amely a közelben bugyog elő a földből - önts egy kanál sót a forrásvízbe. A tanítvány megteszi. A mester ekkor utasítja, hogy igyon egy pohárnyit a patakból, és a tanítvány észreveszi, hogy a só íze nem észlelhető. - A probléma nem a sóval van - mondja a mester. - A probléma a tartállyal van. Növelned kell a tartály méretét.

Egy buddhista tanár egyszer azt mondta, hogy a mérges kígyó csak akkor mérges, ha közeledsz felé. Ha faképnél hagyod az erőszakoskodót, nem gyáva vagy, hanem okos.

Egy csodálatos zsidó példabeszéd szerint mielőtt egy gyermek a világra jön, Isten minden tudást és bölcsességet belétölt, amire élete során szüksége lesz. Aztán Isten a gyermek ajkára szorítja az ujját, és azt mondja neki: "pssszt", és abban a pillanatban létrejön köztük egy titkos egyezség. A történet szerint ezért van kicsipkézve az emberek felső ajka. Az Isten ujjlenyomata. De az idők során ez a tisztaság és bölcsesség valahogy megkopik. A gyerekek beilleszkednek a társadalomba, tapasztalataik alakítják őket. Az élet mássá teszi őket. (...) A te feladatod tehát egyszerûen csak ennyi: bízzál az ösztöneidben, emlékezz a titkos egyezségre, és szerezd vissza a bölcsességet, amely amúgy is a tiéd volt.

Nem az baj, ha az ember más, hanem az, hogy másnak érzi magát.