Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A zen hagyományból ismeretes az a történet, amelyben egy fiatalember olyan elviselhetetlenül szenved, hogy egyetlen nyugodt pillanata sincs. Ezért fölkeresi a mesterét, és a segítségét kéri. A mester azt javasolja, hogy tegyen egy pohár vízbe egy evőkanál durva sót, keverje el, és igya meg. A tanítvány úgy tesz, ahogy mondja. Persze a víz rettenetesen sós. - És most - mutat a mester egy forrásra, amely a közelben bugyog elő a földből - önts egy kanál sót a forrásvízbe. A tanítvány megteszi. A mester ekkor utasítja, hogy igyon egy pohárnyit a patakból, és a tanítvány észreveszi, hogy a só íze nem észlelhető. - A probléma nem a sóval van - mondja a mester. - A probléma a tartállyal van. Növelned kell a tartály méretét.

Daniel Gottlieb
✍️ Író 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A zen hagyományai szerint a tanító maga küldi el a tanítványait saját ellenfeléhez. A tanítványok csak egy évig tanulnak a mestertől, aki aztán így szól hozzájuk: "Most menj, és keresd fel az ellenfelemet, keresd fel a másik mestert. Mert amit én megosztottam veled, az csupán az igazság egyik oldala - a másik oldalát pedig csakis ő tudja elmondani neked." Osho
  2. Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: "Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?" És a mester azt felelte: "Abból, hogy élsz." Müller Péter
  3. Az igazság olyan, mint a só. Az embereknek szükségük van belőle egy kevésre, de ha túl sokat kapnak, felfordul tőle a gyomruk. Joe Abercrombie
  4. Légy só! Adj ízt az íztelennek! Keszei István
  5. Az idő a halál nagyon gyenge főzete, amelyet lassan adagolnak nekünk, mint valami ártalmatlan mérget. Kezdetben felélénkít, s még azt is elhiteti velünk, hogy szinte halhatatlanok vagyunk, de mikor napról napra, cseppről cseppre erősebb lesz, savvá változik, amely zavarossá teszi és felbontja a vérünket. Még ha meg akarnánk is próbálni még hátralévő éveinkkel visszavásárolni az ifjúságot, nem tehetnénk: az idő sava megváltoztatott bennünket, kémiai összetételünk már nem ugyanaz, tehát egy csodának kellene történnie. Erich Maria Remarque
  6. Tegyük fel, hogy valakit eltiltanak a sótól. Nem fogja egyik ételt inkább sótlannak találni, mint a másikat; az étkezés maga válik számára más élménnyé minden álló nap, a nap minden szakaszában. Így van ez a gyásszal is. Maga a lét változik meg, mindenestül. Az ő hiánya, mint a kék égbolt, mindent beborít. Clive Staples Lewis
  7. Van egy szép, régi történet egy rabbiról, akitől megkérdezte egyik tanítványa: Azelőtt éltek olyan emberek, akik színről színre látták Istent; miért nincsenek ma is ilyenek? Mire a rabbi így válaszolt: Mert ma senki nem tud olyan mélyre hajolni. Bizony, le kell hajolnunk valamelyest, ha a folyamból akarunk meríteni. Carl Gustav Jung
  8. Kérdeződjél, vitatkozz vele, a bölcset csak így ismered meg. Verőjével üsd meg a gongot, úgy különbözik bármi tárgytól.
  9. - Létezik egyáltalán egy percnyi bölcsesség? - kérdezte egy tanítvány. - Természetesen - mondta a Mester. - De egy perc az túlságosan rövid? - 59 másodperccel hosszabb a kelleténél. Anthony de Mello
  10. A mély tanítások megértésének egyetlen módja van - azok tanítása. Ezért mondom mindig: ha valami beléd szivárgott tőlem, azt add tovább; tanítsd másoknak is, segítsd a többi embert meditálni... És egy nap csodálkozva tapasztalod majd, hogy ezáltal saját meditációd is mélyebbé válik: a legnagyobb meditáció mások segítésén keresztül történik veled. Meditáció közben sok minden történik. Már akkor is, ha te magad meditálsz, de még inkább akkor, ha képes vagy valaki mást tanítani a meditációra. Akkor te teljesen kívülállóvá, elfogulatlanná válsz - és ez egy mély belső csendet hoz magával. Annyira megtelsz együttérzéssel, ahogy a másiknak segítesz, hogy valami veled kezd el történni. Osho
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat