Szerző

David Herbert Richards Lawrence

A lány mélységesen szerette. És szerette volna megsimogatni. Mindig szerette volna átölelni, de csak addig, míg a fiú nem akarta őt.
Az élővel kellett volna törődnöm, és csak a halott járt a fejemben.
Nincs rosszabb a földön, mint a reménytelen, kudarcba fulladt házasság.
Ha nem bírod, változtass rajta, ha meg nem lehet változtatni, meg kell alkudni.
Némelykor elkapja az embert az élet sodra, de csak a testét; betelik a sorsa, s az egész mégsem valószerû, csak azon veszi észre magát, hogy minden valahogy elsuhant fölötte.
Engedd meg magadnak, hogy szerelmes legyél. Ha nem így teszel, elpazarolod az életed.
Egyedül volt most, egyedül és sérthetetlenül a vizek birodalmában, melyen csak ő uralkodott. Élvezte a másik közeg kétségbevonhatatlan és feltétlen birtoklását. Boldogan hasította a vizet, lendítette tagjait, egész testét, nem korlátozta semmi, és nem kellett semmihez kapcsolódnia, csak magától függött a víz világában.
Élni akarom az életem, hogy az éjszakáim ne sajnálkozással legyenek tele!
Ha van egy olyan férfi, akit szívvel-lélekkel szeretünk, akkor szinte mindenkivel könnyû szeretetteljesnek lenni.
Sohasem tudtam eldönteni, vajon az álmaim gondolataim eredője, vagy a gondolataim álmaim eredménye.
Nem láttam még vadat, mely szánná magát. A madár fagyottan zuhan le az ágról, de sosem gondolt rá, hogy sajnálja magát.
Te vagy a hívás és én a válasz, Te a vágy, én a beteljesülés, Te az éjszaka, én a nappal, Mi más még, így tökéletes.
Én én vagyok, te te vagy, és a kettő közötti szakadékban ott van minden menny és pokol.
Egy nőnek a maga életét kell élnie, vagy bánatot él meg, hogy nem élte.
Te meg én házasok vagyunk, bármi történjék is velünk. Szokásává lettünk egymásnak. És a megszokás, nézetem szerint, bármilyen alkalmi izgalomnál fontosabb. A lassú, hosszú, folyamatos együttlét... ez az, ami éltet... és nem holmi esetleges kaland. Ha együtt él két ember, lassan-lassan eggyé válnak szinte, együtt és egymásban rezdülnek. Ez a valódi titka a házasságnak.
A férfinak jelenthet a munka úgyszólván mindent, (...) de a nő mindig lényének csak egy részét veti be a munkába, az igazi, a létfontosságú rejtve marad.