Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Deepak Chopra
A természet olyan, mint egy szimfónia, amelyet csendesen vezényelnek.
Nem hibáztatok senkit és semmit a helyzetemért - még magamat sem. Azt is tudom, hogy minden probléma álcázott lehetőség, és ez a készenlét a lehetőségekre, képessé tesz a pillanat megragadására és a helyzet jobbra fordítására.
Úgy fogadom el a dolgokat, ahogy vannak, nem pedig aszerint, hogy milyennek szeretném őket éppen most. Ezt fontos megérteni. Kívánhatom, hogy a jövőben másképp legyenek a dolgok, de az adott pillanatban úgy kell elfogadnom őket, ahogy vannak.
Amikor önzésből akar valaki pénzt vagy hatalmat szerezni, a boldogság illúziójának kergetésére pocsékol energiát ahelyett, hogy az élet adott pillanatában élvezné a boldogságot.
A természet a mûködésében a legkisebb erőt alkalmazza. A fû nem igyekszik nőni, épp csak nő. A hal nem törekszik úszni, épp csak úszik. A virágok nem akarnak nyílni, egyszerûen kivirulnak. A madarak nem próbálnak repülni, hanem repülnek. Ez a bennük rejlő természet.
A gondoskodás, figyelmesség, rokonszenv, nagyrabecsülés, szeretet a legértékesebb ajándékok, amit csak adhatunk és nem kerülnek pénzbe.
Az élet bármely értéke csak adással szaporodik... aki nem mûködik közre az értékek megsokszorozásában a továbbadással, az nem méltó sem kapni, sem adni.
Minden kapcsolatunk az önmagunkhoz való viszonyunk tükre.
Bármi került érintkezésbe az életünkkel egy-egy pillanatban, (bizonyosra vehetjük, hogy) az pontosan az, amire abban a pillanatban az életünkben szükség van. Minden esemény mögött üzenet rejlik.
A világegyetemben nincs olyan adósság, amely törlesztetlen maradna.
A siker az életben úgy is megfogalmazható, mint töretlen boldogság és méltó célok kibontakozó megvalósulása. A siker a vágyak erőlködésmentes beteljesítésének képessége.
A másik ember egyetlen durva szava is képes fizikailag rombolni a testet, de egyetlen szerető szó is képes helyreállítani az összhangot.
A boldogság - legegyszerûbb és egyben legmélyebben gyökerező vágyunk - révén az égvilágon mindent át lehet alakítani, amitől félünk, és amin változtatni szeretnénk.
Meg kell tanulnod különválasztani a pillanatot a helyzettől. A kettő korántsem ugyanaz. A helyzet körülveszi a jelen pillanatát.
A jelennek nincs időtartama. Abban a pillanatban, ahogy megpróbálod lemérni a jelen pillanatát, már tova is tûnik. (...) A most szüntelenül megújul, és időtlen, hiszen az idő nem parancsolhat megálljt neki. A most nem öregszik, és nem hal meg.
A konfliktusok azért lángolnak fel, mert képtelenek vagyunk megérteni, hogy ugyanannyi nézőpont létezik, mint ahány ember. Egyéni látásmódunk adomány számunkra.
Ha nem vállalod a felelősséget, akkor mások kezébe teszed le a sorsod. Ha valaki mást hibáztatsz, akkor az illetőtől várod, hogy megváltozzon (...). Akár egész hátralévő életedben várakozhatsz! Épp elég nehéz saját magadat megváltoztatnod, szabadulj hát meg attól a késztetéstől, hogy másokat megváltoztass.
Hiába hiszed, hogy jogosan ítéltél el másokat, azok az emberek bizony el fognak határolódni tőled. Soha senkit nem tett még boldoggá, ha az igaza bebizonyosodott. Az egyetlen következménye a viszály és a szembenállás, hiszen az igazad bizonygatásával valakiről mindig azt állítod, hogy téved.
Ha nem ragaszkodsz foggal-körömmel az igazadhoz, az korántsem azt jelenti, hogy nincs saját nézőpontod, csupán annyit jelent, hogy nem érzed szükségét a megvédelmezésének. És épp a védekezésmentesség állapotban válunk legyőzhetetlenné, hiszen nem nyújtunk többé támadási felületet.
Az egyszerûségben természetes nagyság rejlik. Erre a tulajdonságra nem tehetsz szert akaratlagosan. A lényed sugározza magából.
1
2
3
…
5
Következő »