Dino Buzzati

Feledni akartad az éveidet? (...) Játszani akartál, mindenáron, holott ez az ismeretlen játszma nem neked való? Azt hitted, gyermek lehetsz újra? Ahhoz más arc kellett volna, barátocskám, nem a tied. Vége a mulatságnak, tessék fizetni. Bezárultak a kapuk, a magány következik, az ûr, a pusztaság; zokogás, amit senki se hall meg többé.

Bármennyire szerethetjük egymást, mindig egyedül vagyunk; ha szenved valaki, fájdalma csakis az övé, senki nem vállalhat belőle egyetlen parányi részecskét sem; az egyik ember szenvedésétől még nem érzik magukat rosszul a többiek, hiábavaló itt bármi nagy szeretet. Ezért menthetetlenül magányos az életünk.

Egyedül az Eszméért hajszolják magukat végkimerülésig a versenyzők, még azok is, akiket felvet a pénz. S egyedül az Eszméért csődül össze az utak mentén a tömeg. A kerékpárost nem a pénz, az érdekek vagy az izmok ereje viszi előre. Az ő hitvallása szerint a Szellem forgatja a kerekeket, a Szellem viszi fel őt a Falzaregóra vagy a Pordoira, és segít neki világcsúcsot dönteni.

Miért oly félelmetes a halál? (...) Miért rettegünk tőle jobban, mint bármitől ezen a világon? Egyszerû a válasz: mert aki meghal, elmegy, a többiek viszont maradnak. Ha mindenki velünk tartana, ha valamennyi felebarátunk elkísérne bennünket odaátra, könnyûszerrel belenyugodnánk, hogy távoznunk kell.

A testi halál örök jelenség, s végeredményben igencsak banális. De van más halál, s az olykor még rosszabb. A személyiségről való lemondás, az utánzás, a mimikri tökélyre emelt készsége, meghódolás a környezetnek, önmagunk föladása...

Könnyû megalázni az anyagot, porhüvelyünket! (...) A lelket megalázni, a lelket meggyötörni, hogy szenvedjen: az a nehezebb, sokkal, sokkal nehezebb.

Minden nőnek megvannak a maga kis hazugságai, azokkal próbálja kivédeni az élet támadásait.

A halálban az a rossz, hogy egyedül megyünk el.

Ha ketten szeretik egymást (...), a kölcsönös bizalom az alapja mindennek.

Hihetetlen hatalma van a szerelemnek: furfanggal, kifogyhatatlan türelemmel, látszatvéletlenek szédítő sorozatával képes a világ két különböző sarkában fölkutatni s újra egybecsomózni két hajszálvékony, az élet zûrzavarába veszett sorsfonalat.

Bizonyos hidegség s bizonyos modortalanságok rosszabbul eshetnek, mintha igazán megcsalnák az embert.

Aki (...) halott, nem szenved többé, nincsenek nosztalgiái, nem sírja vissza az életet, az élet dolgait. Röviden: aki egyszer meghalt, nem kesereghet többé azon, hogy halott. Tanulság: a halál negatív aspektusa, melytől legtöbben annyira rettegnek, nem egyéb bárgyú képzelgésnél.