Dmitry Glukhovsky

Az ember (...) ételeket semmisít meg, és szart termel, egész életében szinte zavartalanul mûködik, s nincs benne semmilyen értelem, már ha az "értelem" szón valamilyen végső célt értünk. Az értelem maga a processzus: minél több ételt elpusztítani, minél hamarabb feldolgozni, és kipréselni a maradékot, minden, ami megmaradt a gőzölgő disznósültekből, lédús párolt gombákból, foszlós lepényekből - most romlott és tisztátalan.

Soha semmit nem teszek ok nélkül. Lehet, hogy egynémely cselekedetem a szemedben értelmetlennek, sőt esztelennek látszik. De van értelmük, legfeljebb nem éred fel ésszel, mivel a te világfelfogásod és értelmezésed véges.

Verd szét az órádat, és meg fogod látni, mivé válik az idő, ez nagyon érdekes. Megváltozik, és többé nem ismersz rá. Többé nem aprózódik el, nem hasad szét darabokra, órákra, percekre, másodpercekre. Az idő olyan, mint a higany: széttörheted, de újra nyomban összeáll, újra homogénné, alaktalanná válik. Az emberek megszelídítették, a zsebóráik és stoppereik láncára akaszthatták, és azok számára, akik így láncon tartják, egyformán telik. De próbáld csak meg, szabadítsd ki, és meglátod: minden egyes ember számára másként telik majd, van, akinek lassan, vánszorogva, elszívott cigarettákkal, be- és kilégzésekkel mérve, másoknak meg vágtat, és csak leélt életekkel mérhetni meg.

Az emlékkép (...) csupán mélyebbre került, ahogy a testbe fúródott és idejében ki nem húzott tû ássa magát mélyebbre. Ahogy egy repesz vándorol a testben. Eleinte elrejtőzik és megáll, nem okoz szenvedést és nem jelez, de aztán egyszer csak váratlan erővel mozgásba lendül, elindul pusztító útjára az artériákon, idegdúcokon keresztül, felhasítja az életfontosságú szerveket, és elviselhetetlen kínokra kárhoztatja hordozóját.

Téged tényleg egyáltalán semmi sem érdekel, azon kívül, amit a szemeddel látsz és a kezeddel megtapogatsz? Csak nem azt hiszed, hogy a világ annyi, amennyit te látsz belőle? Amennyit hallasz? A vakond, mondjuk, nem lát. Születésétől fogva vak. De azért ez nem jelenti azt, hogy mindaz, amit a vakond nem lát, az a valóságban nem létezik. Pont ilyen vagy te is.

Azt hiszed, te mindenkinél többet tudsz? Az, hogy idáig nem találkoztál varázslóval, sőt nem is hallottál róluk, még nem jelenti azt, hogy nincsenek.

Ismered a tejbe esett béka tanmeséjét? Két béka beleesett egy-egy tejjel teli köcsögbe. Az egyikük, a racionálisan gondolkodó, idejében felmérte, hogy az ellenállás értelmetlen, és hogy a sorsát nem kerülheti el. És amúgy is van túlvilág, így hát felesleges erőlködni, és hiábavaló áltatnia magát dőre reményekkel. Kinyújtotta hát a lábait, és lesüllyedt a köcsög fenekére. A másik viszont alighanem buta volt, vagy ateista. És nyomban kapálózni kezdett. Gondolhatnánk, minek rángatózik, ha egyszer minden eleve elrendeltetett? De csak kapálózott, kapálózott tovább. Amíg csak a tejet vajjá nem köpülte. És kimászott. Adózzunk hát a társa emlékének, aki idő előtt meghalt a filozófia és a racionális gondolkodás fejlődésének nevében.

Foggal-körömmel kapaszkodunk az életbe, minden erőnkkel ragaszkodunk hozzá, mert bármennyire mondják is a filozófusok és hajtogatják a szektások az ellenkezőjét, lehet, hogy mégsem lesz utána semmi! Nem szeretnénk hinni, nem szeretnénk, de a lelkünk legmélyén tudjuk, hogy így van.

Az élet olyan, mint a metróvonal... mint a sínek. Vannak rajta váltók, amelyek átállítják a síneket. És van végállomás is, de nem egy, hanem több. Van, aki egyszerûen elmegy innen oda, és kész. Van, aki beáll a depóba, megpihenni. Van, aki egy titkos összekötő vonalon átvág egy másik vonalra. Vagyis... végállomás sokféle lehet. De úti célja mindenkinek csak egy lehet! A sajátja! És a síneken minden váltót helyesen kell átállítani ahhoz, hogy éppen az úti célba jusson az ember! Azt tegye, amiért egyáltalán a világra jött.

A Biblia azoknak való, akik nem hisznek. Hogy meggyőzze őket. Ha viszont egyszerûen csak hiszel, és kész, akkor ez az összes mese nem érint.

Az ember egyszerûen van felépítve. A fogaskerekek mindenkinek ugyanolyanok a fejében. Itt van a vágy a jobb életre, itt a félelem, itt a bûntudat. Több fogaskerék pedig nincs is az emberben. A kapzsikat kísértésbe kell vinni, a rettenthetetleneket bûnbe, a lelkiismeretesekre rá kell ijeszteni.

A rezsimet meg lehet szüntetni, a birodalmak megvénülnek és elpusztulnak, az eszmék azonban olyanok, mint a pestis bacilusai.

Nem a halál rettenetes. Hanem várni a halált.

A csöndben jobban hallod saját zajodat.

Amikor kicsi vagy, könnyebb attól szenvedni, hogy nem szeretnek, mint tudni, hogy nincs, aki szeressen.

Ha először nem szánod rá magad, később még nehezebb.

Az igazi üzletemberek teljesen lélektelenek (...). A világot nem a pénz irányítja. Hanem az érzelmek.

- A többiek mind (...) csak a szerelemért élnek. Azt keresik, azért küzdenek. - Küzdenek? - Haver, a szerelem küzdelem. Két teremtmény harca azért, hogy eggyé legyenek!

Tudod, a rendszer addig áll, amíg mindenki hisz benne. Leginkább attól félnek, hogy az emberek elkezdenek gondolkodni.

Ha a szerelem guillotine - zuhanjon le. Ha meghalok - azt jelenti, hogy éltem.