Ugrás a tartalomra
Én az elején néha felébredtem éjszaka, és csak néztem az alvó feleségemet, ahogy aprókat moccan álmában, és azt éreztem, hogy ezt nem lehet kibírni, úgy vert a szívem, azt éreztem, hogy még saját magamtól is féltem őt. Néztem és azt éreztem, hogy egy idegen ember, sose fogom megismerni, sosem fogom tudni, hogy mit érez, hogy mit gondol. És ez egyszerre volt nagyon rossz és nagyon jó, mert közben azt is tudtam, hogy sose fogom megunni. Mindent tudok róla, és nem tudok róla semmit. Egy másik ember. Sose lesz az enyém. Nem is lehet, nem is fogadnám el, ahogy ő se fogadna el engem. Szóval erre kell felkészülni, hogy a tiéd és mégse a tiéd, és te az övé vagy és mégse vagy az övé. Egyenlők vagytok. Ez a legnehezebb, ez az egyenlőség. Folyamatosan harcolni kell, de nem győzhetsz és ő sem győzhet. Ha legyőzöd, vége. Ha legyőz, véged.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha félek, hogy végül mégis ő az erősebb, a másik én, az ismerős és érthetetlen, akinek nincs névjegye, nincs teste, s aki legalább olyan erősen én, mint a kezem vagy a szemem. Félek, hogy mégis erősebb, mert fölényesen bánik velem, mint egy vívó, aki talán le is becsüli ellenfelét: sebeket ad, óvatosan és játékosan, s talán azért nem döf le, mert - egyelőre - mulattatja ez az aránytalan bajvívás. Pardont kérjek tőle? Akkor nincs értelme az egésznek. Szökjek meg az életből? Akkor ő győzött. Semmit sem tehetek. Nem elég meggyőzni és leteperni az ellenfelet. El is kell viselni. Ez a nehezebb.
Márai Sándor
-
Olyan életet éltünk le együtt, amiről a legtöbb ember nem is álmodhat, és mégis, most, hogy rád nézek, megijeszt a tudat, hogy hamarosan mindennek vége. Mindketten tudjuk, milyenek a kilátásaim, és hogy ez kettőnk szempontjából mit jelent. Látom a könnyeket a szemedben, és jobban féltelek, mint te engem, mégpedig attól a fájdalomtól, amin tudom, hogy keresztül kell menned.
Nicholas Sparks
-
Szerettél már valaha annyira, hogy érte akár meghalni is képes lettél volna? Nem? Akkor elmondom, az milyen. Alapvető dolog, hogy nem tudsz enni és aludni. Minden éjszaka felébredsz, és ez maga kínszenvedés. Egyszerûen nem tudod, hogyan kéne elszakadnod valakitől, akit szeretsz. Mással ezt nem beszélheted meg, mert félsz, hogy végül rosszat fognak gondolni róla. Úgyhogy egymagad sírsz. Vége, ennyi volt. De mégis csak a szép, szerelemmel teli percek jutnak eszedbe. Minél erősebben akarod őt kitörölni a szívedből, annál hosszabb lesz minden újabb nap. Ez olyan, mintha az év mind a 365 napján szakítanátok. Mégis az a gondolat fáj legjobban, hogy én nem hiányzok neki annyira, mint amennyire ő nekem. Mintha már el is felejtett volna engem, és boldogan éli új életét. Semmi mást nem akarsz, csak meghalni, de ahhoz sincs merszed... mert félsz, hogy akkor soha többé nem láthatod őt.
-
Az élet igazságtalan. Amit a szíveddel értelem nélkül szeretsz, azt az elméd megtagadja, mert nem fogja fel, hogy aminek a szíved megadta magát, azt az elméd mindenáron legyőzné. Én pedig követtem, mert győzni sokkal könnyebb, mint szeretni. Egy új játékba kezdtem, amit ugyan ésszel megnyerhetek, de akkor vállalnom kell, hogy a szívem vereséget szenved, és örök sötétségbe borul, bármilyen fény is vetül rá.
-
Szinte egész életem során féltem. Rettegtem attól, ami történhet, ami talán történik, vagy nem. Ötven éven át így éltem. Erre riadtam föl az éjszaka közepén. De tudod, amióta rájöttem erre, remekül alszom. Rá kellett jönnöm, hogy a félelem, az a legrosszabb, az az ellenségünk.
-
Az a legjobb benne, hogy amikor a szemébe nézel és ő visszanéz a tiédbe, minden olyan furcsának tûnik, mert erősebbnek érzed magad és gyengébbnek is ugyanakkor. Izgatott vagy és ugyanakkor rémült is. Az az igazság, hogy nem tudod, mit érzel, csak azt, amivé válni akarsz. Ez olyan, mintha elérted volna az elérhetetlent, de még nem voltál felkészülve rá.
-
Néha úgy ébredünk, mint egy nyílt seb. Védtelenül, sérülékenyen, és ilyenkor minden az első szón, az első lélegzetvételen múlik, azon, ahogyan rám nézel, amikor felébredsz, ahogyan rám nézel, amikor kinyitom a szemem. (...) Felébredünk, és olyan sérülékenyek, érzékenyek, védtelenek leszünk, hogy akár az első lélegzetvétel eldönthet mindent. Az egész napot, esetleg az egész életet. Ezért óvatosan nézz rám, mondj valami szépet, cirógasd meg a hajam, mivel az élet néha igazságtalan, egyáltalán nem mindig egyszerû, és sokszor segítségre szorulunk - gyere hát a szavaiddal, a karoddal, a közelségeddel, nélküled el vagyok veszve, nélküled szétmorzsolódom az időben. Légy mellettem, amikor felébredek.
Jón Kalman Stefánsson
-
Ébren fekszem, és félek, hogy eltûnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk.
Audrey Niffenegger
-
Néha észre sem veszed, hogy valami megváltozott, azt hiszed, hogy te te vagy, és az életed nem változik. De egy nap felébredsz, körülnézel és már semmi sem ismerős, egyáltalán semmi.
-
Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok.
Paulo Coelho