Miért? Ez a kérdés, amit mindig fel kell tenni, amikor a hatalom akar tőlünk valamit. Kamaszként az a dolgunk, hogy lázadjunk, hogy megkérdőjelezzük a hatalmat, ha kell, szemtelenül, ha kell, meggondolatlanul. A dac a szabadság nullfoka.

Kapcsolódó idézetek

1. Egy kamasz legyen lázadó, mert ha nincs benne lázadás, akkor valahogy még nem tudott önállóvá válni. Kepes András
2. Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak. Kováts Laura Rozália
3. Írod, hogy milyen nevetséges szenvedéllyel keressük magunkban és másban a nagyságot, és hogy milyen bután könnyû ezt a törvények elvetésében látni stb. Ez még nem azonos szerintem se a lázadással. Mert lázadni: kell! Esterházy Péter
4. Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt.
5. A kamaszkorról az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy természetes, mi több, szükségszerû velejárója a lázadás. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki gyerekkorában nem lázadt, az egyszer előbb-utóbb bepótolja. Ha harmincévesen, hát akkor. De akkor azért már jóval kellemetlenebb.
6. Gyerekkorunkban szinte mindannyian, akik itt vagyunk, (...) azt hittük, hogy az igazság automatikusan felülkerekedik. Hogy az erény elnyeri jutalmát. Hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett. De fokozatosan rá kell döbbennünk, hogy ez nem így van. (...) Az embereknek önmaguknak kell kikényszeríteniük az igazságot, és ez nem könnyû. Mert a hatalomra gyakran veszélyes lehet az igazság, és gyakran nagy kockázatot kell vállalni a hatalom elleni harcban.
7. Én vagyok az, aki melletted ül az iskolában. Én vagyok az, aki egy kicsit dagi. Én vagyok az, akit azért gúnyolnak, mert kicsi. Én vagyok az, akit folyton piszkálnak, mert bolondulok a számítógépekért. Én vagyok az, aki egy kicsit tájszólással beszél. Én vagyok az, aki a tornaórán ügyetlenkedik. Én vagyok az, akit mindenért hibáztatnak. Én vagyok az, aki hazafelé fél a buszon. Én vagyok az, aki amikor siet, mindig megbotlik. De az is én vagyok, akinek van elég bátorsága, hogy felkeljen, és másnap újra végigcsinálja az egészet. Andrew Matthews
8. A méltóság olyasmi, amit másoktól kapunk meg, ott van a szemükben, egyfajta tisztelet. És ha az ember nem kapja meg, gyûlni kezd benne a harag. Ezt én nagyon is jól tudom. Az a harag meg is ölheti az embert. Azok a fiatal fiúk azért robbantanak fel ezt-azt, azért dühösek, mert nincs emberi méltóságuk. Ami olyasmi, amit másoktól kapunk meg, így ez nehéz ügy. Úgy értem, ki kell érdemelni, de végső soron mások adják meg az embernek. Úgyhogy a legdühösebb fiatalemberek azért robbantgatnak fel mindenfélét, mert nem kapják meg, és legnagyobbrészt más emberek esélyeit robbantják fel ebben a világban. Kim Stanley Robinson
9. Azt mondják, hogy amikor megnövünk, mindent felrúgunk, amit addig mondtak. Lázadunk a világ ellen, amibe oly nehezen igyekeztek belenevelni minket a szüleink. A felnőtté válás része, hogy elszakítjuk a kötelékeinket. De nem hiszem, hogy csak ez az oka, szerintem akkor lázadunk, amikor rájövünk, hogy a szüleink semmivel sem tudnak többet a világról, mint mi. Nem tudnak minden választ. Lázadunk, amikor rájövünk, hogy végig hazudtak nekünk, és hogy a Mikulás nem is létezik.
10. A fiatalok befolyásolják a szüleiket a politikában, az olvasásban, a zenében - és nem fordítva, ahogy a naivabbak gondolják. Másrészt viszont a szülők befolyásolják a fiatalokat abban, amit úgy hívunk, hogy "értékrend". Bár a kamaszok természetüknél fogva lázadók, mindig elhiszik, hogy a családjuk tudja, mi a helyes. Lehet, hogy furcsán öltözködnek és olyan énekeseket szeretnek, akik üvöltöznek és gitárokat zúznak - de ez minden. Nem mernek messzebbre menni és valódi forradalmat csinálni a szokásokban. Paulo Coelho