Dymphna Cusack

- Azt hiszem, ostobaság, ha az ember nem azt csinálja, amit szeret (...). - Magával az a baj (...), hogy még nem jött rá: a kívánságait a lehetőségeihez kell igazítania.

Én nem óhajtok olyan mennyországot, amely fehérekkel van tele, én olyan mennyországot akarok, ahol a feketék és fehérek és rózsaszínûek és sárgák mind egyenlők. De még inkább szeretném ezt itt a földön.

Az egész élet egy nagy hitelrendszer, melyet részletfizetési terv alapján törleszt az ember: elhasználódik, mielőtt kifizette volna.

A szerelem hazugság, förtelmes hazugság, amely legázol, mint a bozóttûz, mindent fölemészt és kiéget.

A férfiak manapság nem normálisak, mindig valami új szenzációt hajszolnak, valami új kockázatot, mintha az élet nem volna egymagában is eléggé kockázatos.

Mámor és biztonság: ez volna az igazi házasság.

Amit te adsz, az minden! Csak te adod nekem, tőled kaptam először mindazt, ami valóban ér is valamit az életben. A cimboráim között annak idején akadt ugyan egy-két jóbarát, de most te vagy a barátom is. Világéletemben magányos fickó voltam, most pedig itt vagy te, és benned megtaláltam énemnek azt a részét, amely eddig hiányzott. Veled egész ember vagyok. Te vagy az egyetlen a világon, aki mellett békességre leltem.

Ha az ember szeret valakit, akkor az sohasem jelent nyûgöt a számára.

Nem tudom (...), tulajdonképpen mit vársz az emberektől? Fordítsanak hátat az életnek csak azért, mert a világon annyi a baj? Ingyen sose adtak semmit. Azért, ami valóban szép és jó az életben, mindig meg kell szenvedni.

A hadsereg is csak ugyanolyan pocsék dolog volt, mint minden egyéb, s az egyetlen jó az volt benne, hogy az embernek cimborái akadtak.

A férfiak hihetetlenül hiúk. Képtelenek nőt látni anélkül, hogy ne hoznák kapcsolatba magukkal. Azt hiszik, a nő csakis őértük van. Meg sem fordul a fejükben, hogy valami más oka is van a létezésüknek.

Ha nem akarjuk, hogy úgy nőjenek fel a gyerekek, hogy egy nagy semmi van a szívük helyén, éreztetni kell velük, hogy jobban ragaszkodunk hozzájuk, mint bármi máshoz.

Keserû a veszteség akkor is, ha a múlt maga a beteljesülés, de ha a romba dőlt törekvések és veszekedések halmaza, meg nem értés és folytonos visszautasítása mindennek, ami túlmegy a felületi érintkezésen, akkor a veszteséget a hiábavalóság borzalmas érzése keseríti meg.

A sajnálat a kudarc megpecsételése.

Ugyan mi lehet veszélyesebb, mint maga az élet?