Ed Conway

A közösségi hálóktól kezdve a kiskereskedelmen át a pénzügyi szolgáltatásokig szinte minden teljes mértékben a mögötte álló fizikai infrastruktúrára és ennek energiaellátására épül. Beton, réz és optikai szálak nélkül nem lennének adatközpontok, nem lenne áram, internet. A világnak - ki merem jelenteni - nem lenne vége, ha a Twitter vagy az Instagram hirtelen megszûnne, de egészen más helyzet állna elő, ha az acél vagy a földgáz fogyna el hirtelen.

Egy dollár az egy dollár, akár a Facebookra, akár élelmiszerre költjük. (...) Nagyon szép, ha ismerjük valaminek az árát, de az ár nem ugyanaz, mint a fontosság.

Az emberiség sikerének titka nem csak a DNS-ünknek és a politikai intézményeinknek köszönhető. Sorsunk sohasem választható el attól, amit a földkéregből kinyerünk, és a szükségleteinkhez igazítunk.

Bár az olyan kifejezések, mint a kőkor, bronzkor és vaskor általában távoli, elfeledett időkre utalnak, az anyagok iránti igény egyáltalán nem csökkent, hanem robbanásszerûen megnőtt. Ha azt nézzük, hogy még mindig mennyi homokot és követ robbantunk ki a bolygóból, akkor térdig gázolunk a "kőkorban".

Egyszer az újságírók megkérték Albert Einsteint, hogy magyarázza el a relativitáselmélet?">relativitáselméletet. Einstein így válaszolt: "Korábban azt hittük, hogy ha a világegyetemből minden anyag eltûnne, akkor is megmaradna a tér és az idő; a relativitáselmélet szerint az anyaggal a tér és az idő is eltûnik." Hasonlót mondhatunk az anyagi világról is. Az anyagok alkotják a civilizáció szövetét. Nélkülük darabokra hullna az általunk ismert "normális élet".

A történelem folyamán azok uralták a világot, akik megszerezték a hatalmat (...) az anyagok fölött.

Nem minden készül acélból, de a világon szinte mindent acélból készült gépekkel állítanak elő.

Az acél: hatalom.

Az a legnagyobb jó a Földön, ha Isten szeretete van a szívetekben, és az a második legnagyobb jó, ha van áram a házatokban.

Talán éppen azoktól a fosszilis tüzelőanyagoktól várjuk, hogy segítsenek kikeveredni a zûrből, amelyek miatt belekerültünk.

Ha az acél a modern világ csontváza, a réz pedig az érrendszere, akkor a kőolaj a tápláléka.

A mûanyagok az olajiparból születtek, amely takarékosságból szívósan törekedett arra, hogy egy deci olaj se menjen kárba, még az utolsó cseppből is terméket és profitot sajtolt ki. Ezzel új iparágak és anyagok keletkezését ösztönözte. Olyan olcsó mûanyagok árasztottak el bennünket, hogy szinte értéktelennek, eldobhatónak tartottuk őket. De végül az is hulladék lett, amiről a finomítók nem akarták, hogy az legyen: szemétként került a tengerpartra, az utcára, a tengerbe, a szemétlerakóba.

Gondoljunk csak egy elektromos autó akkumulátorára, amely akár tíz évet is kibír. Tízévente vissza kell dobni a kemencébe és újrahasznosítani, és minden alkalommal 5 százalék új anyagot kell hozzáadni (a lítium esetében még többet). Száz év múlva az akkumulátor eredeti nyersanyagainak kevesebb mint 60 százaléka van csak meg. A maradékot újra meg újra fel kell majd hozni a föld színére: folytatódik a robbantás, a lecsapolás és a feldolgozás.

Bonyolult és zökkenőmentes gazdasági rendszert hoztunk létre, amelyben megfeledkezhettünk a rendszer alapját megteremtő anyagokról. De a nettó zéróhoz vezető átállás közben szembesülnünk kell az energiatermelés és az ásványforrások elkerülhetetlen korlátaival.

Nagyon jó, ha egy laboratóriumban lélegzetelállító tárgyakkal állnak elő, de ha valamelyik lélegzetelállító, emellett milliárdok hordják a zsebükben, ahol csendesen, olajozottan mûködik, alig árulkodva a zsenialitásáról... az maga a csoda.

A modern kapitalizmus "valamit valamiért" elve érvényesül. Bárhol a világon bármit megkaphatsz akár olcsón is, de ne akard tudni, hogyan készült, vagy hogyan jutott el hozzád.

Az emberiség kezdettől fogva látható nyomot hagy a Földön. Nem érdemes színlelnünk. Ez a történetünk része. Emiatt élhetünk hosszabb és kényelmesebb életet, mint azelőtt. Emiatt népesíthettük be a bolygót minden korábbi elképzelésnél több emberrel, 8 milliárd aggyal, 8 milliárd reménnyel és álommal. Képesek vagyunk azonban a sokkal fenntarthatóbb és tisztább életre, pusztításunk és szennyezésünk csökkentésére; arra, hogy nagyobb harmóniában éljünk a bolygóval.

Amióta az ember követ ragadott, és szerszámokat készített belőle, kizsákmányoljuk a Földet, és nyomot hagyunk magunk után.