Egill Bjarnason

Az átszállás az élet szükséges, ámbár kellemetlen velejárója, ha az ember egy távoli szigeten él.

A tengeren az élet szimpla, egyszersmind hihetetlenül kiszámíthatatlan. Egyedül az aggódás az, ami állandó.

A modern történettudomány a polgárháborúkat a kapzsiság és a bosszúvágy kicsapódásaiként értelmezi. Egy bizonyos társadalmi réteg, az elnyomottak és szegények, végignézi, ahogy más törzsek vagy vidékek egyre gazdagabbá válnak. A status quo végül elviselhetetlenné válik az elnyomottak számára, és amikor a kétségbeesésük már odáig megy, hogy úgy érzik, nincs semmi vesztenivalójuk, elszabadul a pokol. Hogy ezt mi váltja ki, azt nem lehet előre látni, de ha eldurrant a szelep, futótûzként terjed az erőszak.

A jó király igazságos és békés, a rossz mohó, adókat vet ki és bosszúálló. És mivel sosem tudhatjuk, hogy a következő király melyik csoportba fog tartozni, a legjobb az, ha egyáltalán nem engedjük, hogy király uralkodjon felettünk.

Ha valaki a sarkkörön túl telel át, jó, ha nem feledkezik meg arról, hogy a nap az utolsó percig megfizeti az adósságát. Éves szinten a nappali órák száma a Föld minden pontján azonos. Az Északi-sark jelentette szélsőség esetében hathónapnyi egybefüggő éjszakát hathavi nappal követ.

A Me Too mozgalom azt mutatja meg, hogy a nemek közti egyenlőség felé tett előrelépés nem csupán abban rejlik, hogy női jelölteket választunk fontos posztokra, vagy haladó törvényeket fogadunk el: a kulturális szemlélet átfogó változására van szükség.

A nők felemelkedése végső soron a pénzügyi válság legtartósabb hatása. A krízisből eredő egyéb célokat követelő politikai mozgalmak - EU-tagság, új alkotmány, közvetlen demokrácia - hamar kifulladtak, miután a gazdaság talpra állt, de a gender-fókuszú politikai platformok még progresszívebbek lettek.