Eötvös József

A sebzett kebelnek még a szeretet is, mellyel barátjai szíveikhez szorítják, fájdalmat okozhat.

Ha házasok egyszer oda jutottak, hogy hibáikat kölcsönösen méregetik, hogy egymástól távozva csak azt keresik, kinek van igazsága: jobb, ha mindjárt válópert kezdenek, mert a szerelemnek vége.

Nincs kínosabb érzés a világon, mint midőn kedveseinket szenvedni látjuk, s bánatuknak okát nem találjuk fel.

Vannak idők, hol bármit tegyünk, a nő szerelmét épp oly kevéssé veszthetjük el, mint azt később semmi módon nem nyerhetjük vissza.

Keserveink, mint a nyári vésztől megáradt folyam, kevésbé dúlnak, ha folyásukat nem gátoljuk.

Az egészen tiszta örömöt csak tiszta kebel ismerheti.

Bánatot csak kötelességek ellensúlyozhatnak, s az, kit nagy szerencsétlenség ért, nem mulatság, - hanem egyedül munkásságban találhatja vigasztalását.

Minden megelégedés csak munkásságunknak eredménye, s a legboldogabb az, kinek legtöbb dolga van a világon.

Kik közös terhet hordanak vállaikon, azokat maga a teher még erősebben köti egymáshoz. Két szívet nem forraszt semmi inkább eggyé, mint egy közös fájdalom.

Vannak emlékek, melyeket csak könnyek moshatnak le, s melyeknek nyomai soha sem tûnnek el egészen.

Vannak dolgok, melyekről elismerjük, hogy okosak, s melyeket mégsem bírunk tenni.

Hol két szív egyszer elkezd válni egymástól, a szakadás, mint a jeges hasadékai, minden külső befolyás nélkül is idővel nagyobbá válik.

Oly érzést, melynek viszonzását még nem is remélhetjük, bevallani gyengeség.

Két ember igen szeretheti egymást, sőt igen jól érezheti magát egymás társaságában, a nélkül, hogy szót váltson.

Képzelt bajokat semmi sem gyógyít meg biztosabban, mint ha valóságos bajba esünk.

Csak azt bírjuk, miről, ha kell, le tudunk mondani. Oly kincsnek, melyet nélkülözhetetlennek tartunk, nem urai, hanem szolgái vagyunk.

Nem a szerint, mennyit érsz, de mennyinek tudsz látszani - szabatik érdemed.

Minden dolognak az adja meg becsét, hogy mily gondolatot kötünk azzal össze.

Átláthatjuk később, hogy az, miáltal fiatalságunkban boldogok valánk, mind hiábavaló, de vajon, ha a karácsonyfa gyertyái eloltattak, az édességek s játék, mely ágain függött, leszedetett, s a gyermek látja, hogy mi oly reményzöldnek látszott, csak tû, melynek mindenikén megszúrhatja magát, nem néz-e vissza újuló gyönyörrel az estvére, melyen oly boldog volt? S nem vagyunk-e hasonló gyermekek mi is? Minden, minek életünkben örültünk, múlékony, de az öröm maga nem tûnik el nyom nélkül.

Nincs hatalom tudomány nélkül.