Eötvös József

Valóban szeretni csak erős szív tud.

Az asszony a legtisztább tükörben sem látja soha oly feltünőleg saját homlokán a redőket, mint barátnéi arcain.

Ó, nem gyanítja senki mennyi fájdalom fér meg egy emberi kebelben; nem sejdítjük, mennyi nemes gondolat, mennyi szép s fönséges érzemény rejtezik sokszor még annak keblében is, kinek feje fölött a világ rég eltöré az ítélet pálcáját!

Vannak pillanatok, midőn e világ hatalmasai elundorodnak az őket környező hódolat előtt, s ellenmondást óhajtanak.

Borhoz hasonló az élet, ki már émelygésig itta, az kedveli leginkább.

Emberek a múltat csak évek, a jövőt napok szerint számolják.

Minden ember a maga kezében tartja az örömpoharat, de többnyire fagyva találja a drága italt; sóhajtásokkal, könnyeivel és sokszor csak szívvérével képes azt elolvasztani, hogy néhány csöppet ihassék.

Hatalmunk korlátoltságának érzetét csak tapasztalás által szerezzük meg magunknak.

Az asszonyi szív oly különös, a tüskék, melyek közé jutott, erősebben tartják vissza sokszor, mintha a végzet virágok közé fekteti.

Minden, mit a sokaság bámul, a század magasztal, a jövő Istenségként imád; nyugodtan tekintve, mihelyt a nimbust elvevők, mellyel idegen képzelet körülkeríti, csekély - s törpévé válik; csak egy van, mi az embert valóban naggyá teheti: jósága, s csak szenvedéseink között ismerkedünk meg e tulajdonságával.

A fennálló rendnek mindig vannak védelmezői, csakhogy azok mindig a nemzet leggyávábbjaiból állanak.

A házas életben egy kis veszekedés is többet ér, mintha minden fél érzéseit és gondolatait magába zárja. Ha egyetértést akarunk, az az első feltétel: hogy értsük egymást; s ehhez szükséges hogy szóljunk.

Könnyebb a természet vészeinek parancsolni, mint azoknak, melyek szívünkben dúlnak.

Boldognál, kire nagy öröm vár, türelmetlenebb ember nincs a világon. Mihelyt reményei bizonyosságokká váltak, mihelyt közte s az öröm között csak az idő fekszik, mint egy térség, mely a vándort céljától távol tartja még, de azt akadály nélkül láttatja, az öröm helyébe, melyet remény máskor nyújt, a türelmetlenség kínjai lépnek.

Jaj a hazának, melynek fiai egyszer egymás ellen fordíták fegyvereiket.

Mint vihar a lombot, úgy szakítja el a nagy boldogság az embert az életről; felviszi szédítő magasságra, és elhal, s leejti a repülőt. De az nem esik vissza többé fájára - a mély földre hull, és elrohad.

Mint a fa minél tömöttebb lombot hajt, annál sötétebb árnyat vet: úgy ifjú korunk reményei homályt vetnek későbbi életünkre.

Állandóság illik a férfiúhoz; nem a cél, melyet magának kitûzött: hanem az, hogy tántoríthatatlanul hû maradt céljához, adja meg becsét.

Nem tûrünk semmit nehezebben, mint érdemlett megalázást.

A gyûlölés szerelemmé válhatik, de nem a hideg közönyösség ott, hol egykor szerelem létezett: miként minden lángba borulhat, csak az nem, mi egykor lángolva hamuvá égett.