Eötvös Károly

Szigliget mögött a gulácsi és tóti hegycsúcsokon rezeg még az esti napsugár. Puszták, kopárak, legelőnek is soványak, se szőlő, se erdő, se hajlék oldalukon. De alkatuk csodálatos; egészen olyan, mint az egyiptomi piramisé. Kotlóstyúk mellett csirkéi: úgy állnak az öreg Badacsony mellett az ifjú sziklakúpok.

Harminchat falunak harangszavát hozza el hozzám a mély csöndben a lengedező keleti szellő. Áhítat, fohász, imádság lepi meg a lelket. (...) Hozzám isten szerelmének dala zeng a harangok szavában. Ahol állok: Szent György hegye elzárja előlem Csobánc várának és Hegyesd várának omladékait, de a harangok szavában s a nyugvó nap visszavert fényében én azokat is érzem.

Ott áll Szent György hegye. Néma méltósággal, fenséges nyugalommal. Ez is kúp. Ez is tûzhányó volt millió év előtt. Hatalmas vállain duzzadnak az izmok. Minden izomduzzadás óriási sziklagombolyag. Az egész hegy mégis kerek, valami csodálatos szerszámmal simára, gömbölyûre faragta az alkotás. Nem is hegy ez, hanem dombormû.

A Lesence-völgynek és Szigligeti öbölnek nyugati oldala leírhatatlan. Száz költőnek száz dala se tudja szépségeit elszámlálni. Hacsak festő és szobrász nem jön segítségére. És még az se elég. Lélek kell ide, mely érezni tud és rajongani, s minden ízében magyar.

Furcsa dolog a káromkodás, ha komolyan megy. A test is kiizzadja az ártalmas nedveket, a lélek is kiizzadja az ártalmas indulatokat. A léleknek ez az izzadása a káromkodás. Közel áll az átokhoz, de mégse az. A hajdankor nagy népei tudtak átkozni, de nem tudtak káromkodni. Homér látta vak szemével az átok istenét, s nőalaknak látta. A káromkodás őelőtte bizonyára férfialakú isten lett volna. Az egyház is százféle átkot ismer, de káromkodást nem ismer. Az átok egyházi intézmény, a káromkodás vétek. A pokol és a tisztítótûz is átok. Akiket Dante itt talált, azoknak csak jajgatását és fogcsikorgatását hallotta. Aki csak jajgatni és fogcsikorgatni tud: annak irtóztató büntetés a pokol. A magyar ember nemigen fél a pokoltól, mert ő ott is huszárosan kikáromkodja magát, s tudja, hogy ezáltal nagyot könnyít lelkén. Az ördög, ha káromkodni tudna, nem vinne el annyi embert. Mert akit jól összeszidna: annak aztán békét hagyna. Csúnya dolog a káromkodás, de íme, haszna is van.

Minden ember önmagáért van. Minden élet annyit ér, amennyit önmagának ér. Bolond ember az, aki nem örül, mikor örülhet, s akkor is búsul, mikor nem kénytelen vele.

Két hatalmas ellensége van mindenféle bacilusnak. Az egyik a napfény, a másik a jóízû nevetés.

Igazán nevetni: ez a legtökéletesebb szépítőszer.

Vagy boldogtalan, vagy rossz ember az, aki jóízûen nevetni nem tud. Az ilyen embert jól megfigyeljétek. Ha boldogtalan: legyetek részvéttel; ha rossz: fussatok tőle. De ország dolgát, nemzedékek jövendőjét, fiatalok szerencséjét rá ne bízzátok. A nevetni nem tudó lélek az emberek közt s a holttest szaga az illatok közt: teljesen egyenlő két dolog. De a rossz emberek közt, akik nevetni nem tudnak, mégis az a legrosszabb ember, aki álnokságból erőltetve nevet. A tigris arca, mikor eleven vért iszik, nem oly utálatos, mint az ily ember arca.

Mi a nevetés? A léleknek dalra kerekedése, ropogós ugrándozása, vidám kurjongatása. Egészséges lélek fenn nem állhat nevetés nélkül. E nélkül nincs is élete. A csecsemőben akkor támad a lélek, mikor nevetni kezd, s az öregben és nyavalyásban akkor múlik el a lélek, amikor már nem tud többé nevetni.

A közjót csak a bölcsek, a nagyok és a jó lelkek tartják sikernek. A politikus azt tartja sikernek, ami neki jó.

Aki életét és halálát adja szerelméért: az vagy elmebeteg, vagy eszményi hős. Hős az érző lelkek előtt, elmebeteg az okos emberek előtt.

Politikában, hitelügyletben és szerelemben átkozottul keveset ér a becsületszó.

Szegény embernek nincs egyebe, mint adott szava.

Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s meglátod az eget.

Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hû szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is.

Csak az ember öreg, az idő mindig fiatal.

A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyûjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre.

Szép a hold az égen, de sokkal szebb a Balaton tükrén. Száz csillagnak ezer tündöklése az apró hullámokon. S ha áttekintesz a túlsó partra: minden falu alján apró pásztortüzek hosszú sora mosolyog feléd.

Hall vagy lát valamit. Látása, hallása hangulatot szül lelkében. A hangulat és érzés egy pillanatig még néptelen és alaktalan, mint az egeknek kéksége. Majd élettel, alakokkal, mozgással lesz tele, mint ahogy az ég megtelik nappal, holddal, csillagokkal, sugarakkal, fellegekkel. A teremtő lélek népesíti be az eget, az érzést és a hangulatot. Megfogamzik aztán eszméje, melynek szolgálatába állanak a tünemények. S amint az eszmének szóban, hangban, színben megtalálja igaz alakját, s elénk állítja mint élőt, küzdőt, viharzót, győzőt vagy legyőzöttet: előáll a költemény, a zene, a festmény. S ha így áll elő: akkor örök élete van. Ami így áll elő, annak a lángelme az alkotója. S amit a lángelme így alkotott: az minden nemzetnek és minden kornak el nem tékozolható kincse, soha nem szûnő gyönyöre, el nem múló dicsősége.