Erich Maria Remarque

A szerelem aláássa az ember jellemét.

Könnyû felejteni, amíg az akarat reflektorai világítanak, de a pihenés óráiban, a kimerültség óráiban erősebbek a kísértetek.

- Éjjel áll az idő. Csak az óra jár. (...) - Mégis éjszaka történik minden. Vagy talán éppen azért. - Minden éjjel történik? - Éjjel. De csak nappal válik láthatóvá. (...) - Azt gondolod, hogy mindenféle történik velünk, mialatt alszunk? - Azt.

Segíts, ha tudsz; tégy meg mindent, amíg lehet - de ha nem tehetsz többé semmit, felejts!

- Amit elfelejtünk, az később hiányozni fog az életünkből, uram. (...) - Igaz. Amit pedig nem felejtünk el, az pokollá teszi az életet.

Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint. Bánom is én, hogy mit mondasz erre, mit gondolsz rólam! Az a fő, hogy szárnyam nőtt, és repülni tudok. Hogyne vetném bele magam ebbe a boldogságba minden meggondolás nélkül! Nem vagyok óvatos, nem félek, nem törődöm semmivel, még azzal sem, hogy te csak játszol velem és kicsúfolsz.

Akinek pechje van, az orrpiszkálás közben is kitöri az ujját.

Mindig azt hittem, hogy minden ember ellenzi a háborút. Aztán rájöttem, van, aki nem, de annak nem kell odamennie.

Mi már nem vagyunk ifjúság. Nem akarjuk többé megostromolni a világot. Menekülők vagyunk. Menekülünk önmagunk elől. Az életünk elől. Tizennyolc esztendősek voltunk, s kezdtük szeretni a világot és az életet; és lövöldöznünk kellett rá.

Csak amikor az unokáim viselkedését látom, akkor tudom pontosan, jól neveltem-e a gyermekeimet.

Gyilkosnak kell lenni, hogy tiszteljék az embert.

A magány társakat keres, és nem kérdezi, ki a társ. Aki ezt nem tudja, az soha nem volt magányos, csak egyedülálló.

Mindnyájunkban több személy lakozik. Különböző személyek. És néha önállósítják magukat, és egy darabig ők uralkodnak, és az emberből más ember lesz, egy olyan ember, akit előzőleg nem ismert. De aztán visszaváltozik régi önmagává.

A szükség koraéretté tesz, s a fiatalság tisztánlátását nem zavarja se érzelgősség, se előítélet.

Amilyen keveset számítunk, amíg a lágerben vagyunk, hirtelen olyan értékessé válunk, ha megszökünk. Amíg ott vagyunk, még egy darab kenyeret is sajnálnak tőlünk, de ahhoz, hogy ismét elfogjanak, semmi sem drága. Erre akár századokat is mozgósítanak.

Szinte az irrealitásig megnő mindennek a súlya, ha az ember fogoly, és csak néhány levelet kap. Egy szándéktalan mondat, amely ha más körülmények között íródik, semmit sem jelentett volna, villámmá lehet, és tönkreteszi az ember életét, mint ahogy egy másik mondat hetekre melegséget adhat, noha éppoly szándéktalanul íródott, mint az első. Hónapokig tudunk tépelődni olyan dolgokon, amelyeket a levél írója már a boríték leragasztásakor elfelejtett.

Az embernek mindig újra és újra túl kell tennie magát a mindennapi kis igazságtalanságokon, a kisebb darab kenyéren, a nehezebb munkán, nehogy a miattuk való elkeseredésében a nagy igazságtalanságot szem elől tévessze.

A Gonosz megtestesülésének megsemmisítéséhez nem szükséges bírói ítélet.

Ahol az érzelem mindent betölt, ott nincs hely az idő számára. Az ember eljut a másik partra, túl az időn.

Az emlékezés mindig sajnálkozás is, hogy a jót, amink volt, az idők folyamán el kellett vesztenünk, és a rossz nem lett jobbá.