Errico Malatesta

Az az ember, aki születésétől fogva megkötözött lábakkal él, de azért megtanul járni úgy-ahogy, meglehet, hogy ügyességét a lábait béklyóba verő, izomerejét kiszívó köteleknek fogja tulajdonítani.

Változtassuk meg az emberek véleményét, győzzük meg őket, hogy a kormányzat nemcsak fölösleges, hanem egyenesen káros, s az anarchia szó, a kormányzatnélküliség eszméje mindenki számára egyet fog jelenteni: természetes rendet, az emberi szükségletek és érdekek egységét, s a testvéri együttmûködésen belül tökéletes szabadságot.

Mi indokolja a kormányzat létezését? Miért mondanak le szabadságukról és alkotókészségükről az emberek, és ruházzák át néhány kiváltságosra? Miért teszik képessé őket arra, hogy kényükre-kedvükre használják a közösség erejét? Tán oly különleges tehetséggel vannak megáldva, hogy elég megcsillantani tudásukat, és máris mindenki elhiszi, hogy hivatva vannak emberek ezreinek nevében fellépni és képviselni érdekeiket, mindenkiét, az érintetteknél is hatékonyabban? Egy kis okoskodástól már oly tévedhetetlenek és feddhetetlenek, hogy a közösség tudásukra és jó szándékukra bízhatja sorsát? S még ha létezne is határtalan jóság és határtalan tudás, s feltételeznénk azt - amire még nem volt példa a történelemben - , hogy a kormányzati hatalmat mindannyiunk közül a legrátermettebbek és a legderekabbak birtokolják, vajon kormányzati hivataluk elősegítené-e magasztos képességeik kibontakoztatását?

Minden a számokon múlik és semmi az észen, igazságosságon és képességen. Azt választják meg, aki a legügyesebben tudja becsapni a népet: a kisebbséget pedig, mely akár a közösség fele is lehet egyet levéve, feláldozzák.

Ha azt akarjuk, hogy az elméletek érvényesek legyenek, tényekkel kell alátámasztanunk őket - azonban (...) a közgazdaságtanban elméletek inkább a tények igazolására születnek, így kívánják védelmezni a kiváltságosok előjogait és elfogadhatóvá tenni azokat a tömegek számára.

A mindenki magáért elve, a mindenki harca mindenki ellen a történelem folyamán csak nehezítette, hátráltatta és akadályozta a természettel szemben az emberiség jólétéért vívott harcot. Ez a harc csak akkor lehet igazán sikeres, ha a mindenki egyért, egy mindenkiért elvén alapul.

A kormányzat megszûnése nem jelenti és nem is jelentheti a társadalmi kapcsolatok felbomlását. Éppen ellenkezőleg, a közösen végzett munka, melyet ma egy szûk csoport kényszerít rá a többiekre és egymaga húz hasznot belőle, szabad és önkéntes együttmûködéssé válna az egész közösség szolgálatában, s mint ilyen, sokkal nagyobb tömegeket fogna át, egyszersmind sokkal hatékonyabban mûködve. A társas ösztön, a szolidaritás érzése elérné kiteljesedését; és minden ember arra törekedne, hogy ereje legjavát adja a közösségért, mert ezt nemcsak saját jól felfogott érdeke diktálná így, hanem legbensőbb érzései is. A szabad szövetkezésből, az emberek egyéni igényeinek és vonzalmainak megfelelő spontán csoportképződésből új társadalomszervezet alakulna ki. (...) A szabad emberek e testvéri társadalma, ez lenne az anarchia.

Bármilyen névvel is illessék, bármi is legyen jogalapja vagy szervezeti felépítése, a kormányzat mindig és mindenhol egy alapvető célt szolgált: hogy elnyomja és kizsákmányolja a tömegeket, hogy védje az elnyomókat és a kizsákmányolókat. Legfőbb jellegzetessége, nélkülözhetetlen támasza a rendőr és az adószedő, a katona és a börtönőr. Mellettük mindig ott találjuk a hazugság sáfárait, legyenek bár papok vagy tanárok, akiket azért fizet és oltalmaz a kormányzat, hogy leigázván az emberek elméjét, engedelmes barommá tegyék őket.