Ewoud Kieft

Minden hősi eposzban kell lennie egy kilátástalan pillanatnak. Minden harcos a szó valódi értelmében meg kell élje a mélypontot, egy olyan pillanatot, amikor veszni látszik minden remény. Ez a döntő pillanat, amikor egy férfi valóban megismeri önmagát.

A biológiától eltérően a "harc" a politikában alapvető érték, szükséges hívószó, amikor fel akarják tüzelni a híveket, amikor azt akarják, hogy álljanak készen a cselekvésre és győzzék le az ellenfelet.

A nagy tömeg nem diplomatákból vagy nemzetközi joggal foglalkozó professzorokból, de még csak nem is kizárólag ítéletalkotásra képes, értelmes emberekből áll, hanem a nép egyszerû gyermekeiből, akik gyakran haboznak, és akik felettébb hajlamosak a kételyre és a bizonytalanságra. És ha a saját propagandánk a legcsekélyebb mértékben is nyitva hagyja azt a gondolati lehetőséget, hogy a másik oldalnak is van némi igazsága, akkor már el is vetették a saját igazunkba vetett kétely magvát. A tömeg nem képes rá, hogy árnyalatokban gondolkodjon, és felmérje, hol kezdődik az idegen igazsága, és hol végződik a sajátunk. Az ilyen esetekben bizonytalan és bizalmatlan lesz, különösen akkor, ha az ellenfél nem követi el ugyanezt a goromba hibát, hanem a maga részéről minden felelősséget minden további nélkül az ellenségre hárít.

A megemlékezés és a kísérlet, hogy megértsük a történelmet, két teljesen különböző dolog. Az előbbi gyakran akadálya az utóbbinak. (...) A legtöbb ember még mindig a "jó" és a "rossz" kategóriákban gondolkodik, amikor a háborúról beszél.

A politikusok szívesen szónokolnak a háborúról. Mindegy, hogy a jobb- vagy a baloldalon állnak, vagy épp melyik korban élnek. A háborúra vonatkozó utalás vagy a keménykedő kijelentés, hogy háború van, mindig hatásos. "A terror elleni háború" vagy a "kábítószerek elleni háború" - még az sem fontos, hogy az ellenség konkrét legyen, ha egyértelmû, hogy harc dúl a "mi" és az "ők", a jó és a rossz között.

Amikor megpróbáljuk megérteni az ellenségünket, automatikusan közelebb kerül hozzánk, és jobban hasonlít ránk, mint ahogy jólesne.

Erőfeszítést kíván, hogy megértsük és önmagunkra vonatkoztassuk mindazt, amit rossznak és megvetendőnek tartunk, mert szívesen kikerüljük az ezzel való szembesülést. Ha nem tesszük meg, nem csinálunk mást, mint elbújunk azon mesterséges határok mögött, amelyek köztünk és a külvilágban ellenségként megtapasztalt eszmék és emberek között húzódnak.

Amikor egy politikus azzal áll elő, hogy ő az egész népet képviseli, akkor az automatikusan azt jelenti, hogy mindenki, aki nem ért vele egyet, kirekesztődik.

A remény erősebb, mint a realitásérzék.