Erőfeszítést kíván, hogy megértsük és önmagunkra vonatkoztassuk mindazt, amit rossznak és megvetendőnek tartunk, mert szívesen kikerüljük az ezzel való szembesülést. Ha nem tesszük meg, nem csinálunk mást, mint elbújunk azon mesterséges határok mögött, amelyek köztünk és a külvilágban ellenségként megtapasztalt eszmék és emberek között húzódnak.

Kapcsolódó idézetek

1. Majdnem minden embernek szüksége van rá, hogy elhitesse magával, hogy hozzájárul egy jobb világhoz. Vagy hogy legalábbis nem teszi rosszabbá. Hogy a jó oldalon áll. Még ha... nem is tudom... talán a legrosszabb tetteinknek is van valami magasabb célja? Mert majdnem mindegyikünk érzi, hol a határ a jó és a gonosz között, így ha a saját erkölcsi kódexünk ellen vétünk, kénytelenek vagyunk mentegetőzni saját magunk előtt. Fredrik Backman
2. A nehézségek azért vannak, hogy megoldjuk azokat. Minél embert próbálóbb az utunkat eltorlaszoló akadály, annál nagyobb erő kell leküzdéséhez. De ha vesszük - és miért is ne vennénk - egyre jobban erősödik önmagunkba vetett hitünk. Reményik László
3. Mi magunk vagyunk a súly, amit a saját érdekünkben odébb kell tennünk - amennyiben úgy döntünk, hogy átrendezzük életünk színterét. A legtöbbször képtelenek vagyunk meghozni ezt a döntést. Miért? Miért olyan nehéz előrelendítenünk magunkat, még akkor is, ha valami jobb felé tartunk? Azért, mert bármilyen kevéssé kielégítő az, ahol vagyunk, kényelmes. Hajlandó küzdeni? Mert rögtön az elején megmondom, hogy eljutni onnan, ahol van, oda, ahová el akar jutni: harc. Önmagával kell megküzdenie.
4. Lehetetlenre törekszünk. Magunk körül olyan jobbra, amit kellőként fogadna, rejtelmünk, eszünk és lelkünk. De ha lenne ilyen, kérdem, abban meg mivé romolnánk? Tandori Dezső
5. Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet. Edmonde Charles-Roux
6. Önmagunk védelmében nem akarjuk tudomásul venni azt, hogy a világ közönyös és kíméletlen, életünk esendő és törékeny. Élni akarunk a menekülés és a győzelem lehetőségével. Valami ilyesmi lehetett az a mozgatóerő, amely kifejlesztette bennünk azt a képességet, hogy a veszélyeket lehetőségekké, a vereséget győzelemmé alakítsuk át. Hankiss Elemér
7. Félünk megállapítani, hogy mások vagyunk. Elkerüljük, elfojtjuk. Mindeközben nem igazán gyakoroljuk a másik különbözőségének befogadását sem.
8. Néha nehéz meglátni a vonalakat, amelyeket meghúztunk, amíg át nem lépjük őket. Na és ilyenkor támaszkodunk azokra, akiket szeretünk, hogy visszahúzzanak minket, és legyen mibe kapaszkodnunk. És ott vannak az egyértelmûen megjelölt határok, melyeket ha egyszer át mersz lépni, talán sosem találsz vissza.
9. Addig rágódunk a benyomáson, hogy nem értenek meg, nem ismernek el, hogy igazságtalanság, illetve elutasítás ért bennünket, hogy új identitást faragunk belőle. Oly mértékben berendezkedünk ebben a hitben, hogy a körülöttünk lévő világ hiába küld számunkra befogadó, megértő, integráló üzeneteket, nem halljuk meg, nem látjuk meg azokat.
10. Az emberek általában megpróbálják erőltetni a dolgokat. Feltételezik, hogy van egy fal, amit erővel kell áttörni. (...) Ám ha nem erőltetem, és úgy állok hozzá, hogy megteszem a tőlem telhető legjobbat, tehát bármi is legyen a legjobb, én azt megpróbálom – valahogy sokkal jobb eredményt érek el. Julia Migenes