Fazekas István

Az Úr szeretetének nem az a tükre, hogy hogyan kedvez, vagy miként kivételez velünk. Isten szeretete éppen jótetteink sokaságát jelenti.

A szomorú hétfők gondjaitól többnyire csak a szomorú vasárnapok keserûségéig vagyunk képesek eljutni. És amíg a sebeinket nyalogatjuk, nem vesszük észre a körülöttünk tündöklő élet páratlan csodáit.

Az ember szereti elveszíteni a józan eszét. Különösen ha kevés van belőle.

Minden teremtő lélek megérzi legalább egy pillanatra a semmi, pontosabban a léttelenség káprázatosan hívogató és szédületesen csábító örvényét. Éppen ezért az igazi veszteségek körül mindig a tragédia deleje vibrál a levegőben.

A munka az Istené, az ördögé a munkátlanság.

Nagy-törzsû fájdalmaink gyökerét kitépni vajon ki tudja?

Lángra kap itt minden virradat, s fekete üszök lesz a hófehér madár. A múlt csak káprázat, törvénytelen itt az emlékezet.

Mit ér a csók, ha nincs virága? Az ölelés, ha csupa rémület? Benned szárad el szívem ága, Késemből kihull minden gyûlölet.

Ûzött a gyönyör, mely fosztogat, A rontás volt tündöklése. Eljátszottam ifjúságomat, Kellett a nők ölelése, Ám hûtlenség tőrdöfése Okán csaknem a sírba estem: Kész vagyok a vezeklésre. Istenem, mért hagytál el engem?

Csábító örvény a virtuális kultúra, melyben jelen kell lennünk, de nem szabad elmerülnünk benne! Csak az a költészet, s az az irodalom az igazi, mely a szép életre mozgósít.

Nem az élet a csoda, de csoda már egyetlen jótett is.

Ha a gonoszság fészkelődik benned: engedd, hogy megkísértsen a jó.

Soha ne állj bosszút azért, hogy halandó vagy: halhatatlanságod záloga éppen halandóságod szépségében rejlik.

A magyar a félbehagyások népe. Szándéka mindig sokirányú: mindet megvalósítani lehetetlenség volna. Éppen ezért megkezdett dolgait általában félbehagyja. Aki félbehagy valamit, az lemond a teljesség igényéről. Aki pedig nem törekszik a teljességre, az előbb-utóbb kiábrándult lesz. Legtöbb kiábrándulásunk nem a tehetetlenségünkből, hanem nagyravágyásunkból fakad. Talán ezért van az, hogy nálunk a fegyverek közt énekelnek, a békében többnyire hallgatnak a múzsák.

Nincs, ami csillapítaná a Trianon okozta seblázat. Ám a csonkításnál nagyobb probléma, hogy a mûveltségétől megfosztott nemzet nem csupán identitását veszti el, hanem emberi tartását is, majd emberiességét, és végül: emberségét.

Az uralkodó hatalmának rabja: minél nagyobb másokon a hatalma, annál nagyobb tébolyult rabsága is.

Aki sok bort iszik, előbb-utóbb vizet prédikál.

A férfi, aki a tengerre néz, egyszer csak meglátja az idő szakállas arcát, s tudja, az idő elmos mindent, ami volt. A szenvedő szíveket porrá morzsolja, s ha egy virág nyit ki a porból valahol, érezzük, hogy egy régi élet sírba vitt szerelme az.

Õrült mindenki, kit bûvöl a hatalom igézete. Egy ideig jót akar, aztán egyszerre meghibban, mint a zsidók első királya, Saul. Észbontó káprázata az emberi léleknek az uralkodás, gyönyörûbb, mint a mámor és vérpezsdítőbb a legforróbb csókoknál. Ég tőle a vágy, szétszabdalja a testvér a testvért is érte, de leginkább önnönmagunkat marjuk mindhalálig.

Csak a gonoszság útja egyenes.