Finy Petra

A mi családi formánk a szeretet. Azzal pedig a legrosszabb helyzetből is ki lehet evickélni.

A tavasz legszebb fegyverténye, hogy az orrodon keresztül győz le.

Na igen, a rovarok. A tavasz állhatatos zenészei. Hangjuk nélkül az egész évszak nem ér egy kert végébe hajított gazszárat sem.

Nőnek lenni valahogy mindig, minden korban ugyanazt jelenti: óriási felelősséget és lelkierőt, s ezt kapjuk a felmenőinktől útravalónak - a láthatatlan hősiességet, főleg olyan felfokozott helyzetekben, mint mondjuk a második világháborúban, amikor a nemi erőszak gyakorlatilag a leigázás fegyvere volt. Ezek a kimondatlan traumák aztán egész generációkat határoztak meg, de ugyanakkor menni kellett tovább az életnek, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

Akármilyen rendszerben is élhetünk, mindig szükség van arra, hogy megőrizzük a tisztánlátásunkat.

A legnagyobb szellemi tőke mindenkor, ha valaki az álhírek közül ki tudja szûrni az igazságot.

Történelemmel foglalkozni nem csak azért fontos, hogy megtudjuk, mi történt a múltban, hanem azért is, hogy tudjuk, milyen irányba terelhetjük a jövőt.

Erőn felüli összetartással képesek egymást támogatni a nők. Persze ezt sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni. Viszont ha merünk segítséget kérni vagy nyitni a másik felé, akkor olyan gigászi ősenergiák bírnak felszabadulni, ami bármilyen férfienergiánál sokkalta erősebb tud lenni.

Az akaratot akarom hallani, és a hitet, tudni akarom, miként születik meg a dac a lélekben, hogy kirángassa az embert a legreménytelenebb helyzetből. Azt szeretném tudni, milyen az, amikor aranyat fújt Isten a szívemre.

Addig nincsen baj, amíg nincsen baj, csak mikor baj van, akkor van baj.

Csak azok szeretnek a gyerekkorra emlékezni, akiknek az nem védtelenséget és kiszolgáltatottságot jelent, hanem egy szerencsés véletlennek köszönhetően puha biztonságot, örökös babusgatást.

A lassúság valójában nem lassúság, csupán a gyorsaság hiánya.

A halott virág látványa majdnem olyan szomorú, mint a halott csecsemőé, a fakadó erő, mely a kezdet kezdetén önmagába fagy.

Manapság (...) túl keveset beszélünk a valóságról, sokkal hamarabb hiszünk minden másnak, mint a saját szemünknek, fülünknek.

Az élet nem csak a látványos harcokról szól, a legnagyobb csaták, azok, amelyek igazából eldöntik a háborúkat, láthatatlanok.

Egy nő mindig gyenge marad, kiszolgáltatott, hiába szavazhat, hiába dolgozhat, hiába mondják, hogy most már mindent szabad neki, mint egy férfinak, ha nem eszerint cselekednek vele, még a huszadik században is ugyanolyan törékeny és eltiporható, mint bármikor az idők folyamán, gyenge kis százszorszép.

A tárgyak értéke mindig a körülményektől függ, a kopott, régi karóra, a családi örökség nem ér többet egy egyszerû karóránál, de amikor egy kamasz lányra rábök az orosz katona a második világháború idején, jelezvén, elviszi, kell neki, akkor annak a karórának az értéke egyszeriben felbecsülhetetlenné válik, mert megmenti őt a megbecstelenítéstől.

Egyvalami kötelező csak ebben az életben, embernek maradni, emberséges embernek.

Mások életéhez bátrak vagyunk, a sajátunkhoz viszont gyávák.

Nem mindenki egyformán egyenlő, mert van, akinek egyszerûen nem sikerül az egyenlőség, érti, másmilyenre formálta az élet, irtó nagy pech, de gyakran megesik az emberrel, jó helyre kell születni, vagy ha nem, jól kell helyezkedni, nem ésszel, hanem érdekkel kell gondolkodni, ilyen egyszerû ez, minek cizellálni a logikával.