Francois de La Rochefoucauld

Néha csak azért panaszkodunk a barátainkra, hogy előre igazoljuk nemtörődömségünket.

Hamarabb szeretjük meg, aki gyûlöl bennünket, mint azt, aki jobban szeret, mint mi szeretnénk.

Könnyebb általánosságban ismerni az embert, mint egy bizonyos embert megismerni.

Annyi erőnk mindig van, hogy a más baját elviseljük.

Akkor a legnehezebb természetesnek lennünk, ha annak akarunk látszani.

Az igazi szerelem olyan, akár a szellemjárás: mindenki beszél róla, de csak nagyon kevesen látták.

A szeretők, bármennyit vannak is együtt, sohasem unatkoznak, mert folyton csak önmagukról beszélnek.

Legtöbb asszony inkább gyöngeségből, mint szenvedélyből adja meg magát; ezért van az, hogy a vállalkozó szellemû férfiak jobban boldogulnak, mint mások, ha nem is méltóbbak a szerelemre.

Az igazi barát a legnagyobb kincs - és minden kincs közül ennek megszerzésére gondolunk legkevesebbet.

Nagyon nehéz szakítani egymással, amikor már nem szeretjük egymást.

A szenvedélyekben mindig van valami igazságtalan és önérdekû, emiatt veszélyes követni őket, s amikor a legértelmesebbnek látszanak, épp akkor kell a legjobban óvakodnunk tőlük.

A szerelemben az a gyönyörûség, hogy szeretünk. Jobban boldogít minket a bennünk égő szenvedély, mint az, amelyet másban gyújtunk.

Nehéz szeretnünk azokat, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz szeretnünk azokat, akiket magunknál sokkal többre becsülünk.

Barátságban és szerelemben az embert boldogabbá teszi, amiről nem tud, mint amiről tud.

Csapnivaló memóriájára szinte mindenki szokott panaszkodni, az ítélőképességére azonban senki.

Szerelem csak egyféle van, de utánzata sokféle.

Barátainkban kételkedni: nagyobb szégyen, mint csalódni bennük.

Az igazság nem tesz annyi jót a világgal, amennyi bajt okoz a látszata.

Az érdek nagyon sok nyelven beszél és nagyon sok alakban nyilvánul meg, olykor még az önzetlenség alakjában is.

Csak a nagy emberek kiváltsága az, hogy nagy hibáik legyenek.