Francois de La Rochefoucauld

A harag különféle megnyilvánulásai közt nemigen teszünk különbséget, holott létezik könnyû, szinte ártatlan harag, amely természetünk hevességéből táplálkozik, és létezik bûnös harag is, amely tulajdonképpen a gőg dühe.

Szeretjük kitalálni a mások gondolatait, de nem szeretjük, ha mások kitalálják a mi gondolatainkat.

Az újrakezdett barátság több figyelmet igényel, mint az olyan, mely nem szakadt meg soha.

Ami öröm és bánat bennünket ér, azt sohasem valódi mértéke, hanem inkább a saját érzékenységünk mértéke szerint érezzük át.

A szerelem gyakran változik át becsvággyá, a becsvágyból a szerelembe azonban nincs visszatérés.

A képzelet sohasem volna képes oly sok ellentétes hajlamot kitalálni, mint amennyi a legtermészetesebb módon él mindannyiunk szívében.

Bármily ritka is az igazi szerelem, még mindig nem olyan ritka, mint az igazi barátság.

Bárcsak az ártatlanság is kapna annyi védelmet, mint a bûn!

Kevés ember eléggé bölcs ahhoz, hogy a mérgezett dicséretnél többre becsülje a hasznos kritikát.

Az igazi bátorság: ha tanú nélkül is megtesszük, amit mások szeme láttára megtennénk.

Az igazi ékesszólás: ha mindent kimondunk, amit ki kell mondani, és csak azt mondjuk ki, amit ki kell mondani.

Kényelmesebb mások számára bölcsnek lenni, mint a magunk számára.

A szerelem, akár a tûz, csak folytonos mozgásban létezhet, s amikor már nem remél, de nem is fél, akkor egyszerre kihuny.

Amikor ígérünk, reményeink irányítanak, amikor ígéreteink beváltásáról van szó, akkor viszont a félelem.

A féltékenység, ha úgy vesszük, igaz és érthető indulat, hiszen nem kíván mást, mint megőrizni, ami a miénk, vagy amiről azt hisszük, hogy a miénk; az irigység viszont puszta düh, mely nem képes elviselni, hogy másnak is legyen valamije.

A filozófia játszva diadalmaskodik a múlt és a jövő bajain, a jelen bajai viszont játszva diadalmaskodnak a filozófián.

Hogy szenvedélyünk meddig tart ki, az éppúgy nem tőlünk függ, mint hogy meddig fogunk élni.

A boldogság nem a dolgokban, hanem hajlamunkban rejlik; s attól vagyunk boldogok, hogy azt mondhatjuk magunkénak, amit mi szeretünk, nem pedig azt, amit mások vélnek szeretetre méltónak.

Sokkal könnyebb elfojtani az első vágyat, mint kielégíteni mindazokat, amelyek követik.

Ha a nagy emberek balsorsuk csapásai alatt elvesztik tetterejüket, ezzel csak azt bizonyítják, hogy csupán csak nagyravágyásuknak, nem pedig lelküknek erejével tar­tották magokat felszínen; és hogy a nagyobb fokú hiúságot leszámítva, ők is csak olyanok voltak, mint más ember.