Francois Mauriac

Akik a legközelebb vannak hozzánk, azokat ismerjük a legkevésbé.

A férfi és a nő, ha olyan messze is vannak egymástól, amilyen messze ember csak lehet, az ölelésben akkor is összetalálkoznak.

Az ember találta ki az olyan érzelmeket, amelyek túlélik funkciójukat.

Akit élve eltemettek, joga van hozzá, hogy ha tudja, felemelje a sírkövet, amely fojtogatja.

Minden ember egyéniségünknek mindig ugyanazt a részét bontakoztatja ki, valahányszor hozzánk ér, és többnyire azt, amit leplezni szerettünk volna. Fájdalommal nézzük, mint készíti a szeretett lény szemünk láttára a képünket, mint törli el legértékesebb erényeinket, mint állítja éles fénybe a hibát, a nevetségest, a bûnt.

Ha szerelmi bánatom van, csak összehúzom magam és várok, biztos vagyok benne, hogy az, akiért meg akarok halni, holnapra senki és semmi lesz előttem; hogy az, akiért annyit szenvedtem, egy pillantást sem ér meg nekem: iszonyú szeretni, és szégyenletes nem szeretni már.

Más fajtából való, mert más nemből való... Semmi úgy el nem választ bennünket, égitestet az égitesttől, mint a nem.

A családi szellem azt parancsolja, hogy irtózzanak mindentől, ami jellemző vonásaik egyensúlyát veszélyezteti. A legénységet, amely egyazon gályára szállt, hogy végighajózza az életet, a megmaradás ösztöne arra készteti, hogy ne engedje fellobbanni a tûzvészt fedélzetén.

Valamennyiünket alakítottak, meg megint átalakítottak mindazok, akik szerettek bennünket, s még ha nem is voltak nagyon kitartóak, az ő mûvük vagyunk - amelyet egyébként el se ismernek magukénak, és nem is olyan soha, amilyennek megálmodták. Nincs szerelem, nincs barátság, amely sorsunkat keresztezve ne munkálna az örökkévalóság számára.

Mihelyt egyedül maradunk, megbolondulunk. Igen, az önkontroll csak akkor mûködik, ha a mások kontrollja támogatja.

A szerelem a legzsúfoltabb életből is ki tudja szakítani a maga helyét.

A kamasz kudarca az, ha hagyják, hogy meggyőzzék a tulajdon nyomorúságáról.

Az emberek azonnal elviselhetőek lesznek, ha megbizonyosodunk róla, hogy elhagyhatjuk őket.

Ami az övé volt, nem számít; csak annak van értéke, ami sose lesz az övé.

Minden cselekedetem felém forduló arca ártatlan, a világ felé forduló arca pedig förtelmes. És meglehet, hogy a világ látja az igazit.

Nem mondhatunk el semmit, ha nem mondhatunk el mindent.

Ó, mily idegesítőek azok a lények, akik közömbösek a szívünknek, akik kiválasztottak bennünket, de akiket mi nem választottunk ki.

Az elsőáldozás sok család számára nem kezd semmit és befejez mindent. Ünnepies bizonyságul szolgál arra, hogy a gyermek megszabadult az egyháztól és a paptól. Az élet legszebb napja! Ez a formaság örökössé teszi közöttünk a csókkal való árulást.