Francois Villon

Ember vagyok (ennyit tudok), Nem több, mint más, nem ón s acél, Az emberlét örök veszély.

Rokonéból senki se költsön, Ne nyúzza meg jó cimboráit.

Nincsen Boulogne-ban sóshering, Mely, mint a kedvem, oly aszott. Keserves ügy. De rám tekint Talán Isten, ha zajt csapok.

Gondok a béke ágyai.

Szerencsét balszerencse nyit.

Nem helyes ütni, vágni, ez a lényeg; Balgák a gyilkosok, rablók, csenők. Istent, igazságot nem ismerők Az ifjan bûnben élők, s nemsokára Kezük tördelik: mért vétkeztek ők!

Adjon az Isten jó szivet, S éljen vele békén a gazdag, Õ rendben van, s leghelyesebb, Amit tehet, az, hogyha hallgat. De aki, mint én, koldus, annak Türelmet, Ég, adj azt neki! Aki jól járt, a többinek Van mibe mit aprítani.

Orrom ijesztő görbület, Fülem konya és csupa szőr; Arcom fakó, vánnyadt s fityeg Államon-ajkamon a bőr.

A csók bármily édesen ég, Hazug a hit, csal a hûség. "Fegyver, kutya és szerelem": - Jól mondja a példabeszéd - "Egy öröm és száz gyötrelem!"

Ha kérdik: ily haragosan Miért bánok a szerelemmel, Arra csak annyi a szavam: "Sír szélén beszélhet az ember."

Akinek a zsebe sovány, ahhoz a vér szava komisz.

Kik éltek majd utánunk, emberek testvéreink, ne szidjatok nagyon, Isten is inkább megszán titeket, ha bennetek is él a szánalom.