Franz Kafka

Az ember két fő bûne: a türelmetlenség és a hanyagság, minden egyéb ezekből ered. Türelmetlensége miatt ûzték ki a paradicsomból, és hanyagsága miatt nem tér vissza oda. De a legfőbb bûn talán mégis: a türelmetlenség. Türelmetlenségünkért ûztek ki bennünket, türelmetlenségünk miatt nem térhetünk vissza.

Minden emberi hiba türelmetlenség, a módszeresség idő előtti megszakítása.

Az igaz út olyan kötélpálya, amely nem a magasban, hanem épp a föld felett van kifeszítve. Láthatóan nem is arra rendeltetett, hogy járjunk, inkább, hogy botladozzunk rajta.

A szellem akkor lesz szabaddá, ha többé támaszt nem keres.

Olyanoknak, akik bolonddá tartanak, azoknak hiszel, de aki jót akar neked, annak nem.

Lehetetlen védekezni, ha hiányzik a jóakarat.

Vannak alkalmak, melyek, hogy úgy mondjam, túl jelentősek ahhoz, hogy kihasználják őket; akadnak dolgok, melyek semmi máson, egyedül magunkon szenvednek hajótörést.

Minden viszonynak megvannak a maga fogyatékosságai, így a miénknek is, hiszen mindketten más és más világból kerültünk össze, s amióta ismerjük egymást, mindkettőnk élete teljesen új útra tért, egyelőre még bizonytalanul érezzük magunkat, hiszen még túlontúl új minden. Nem magamról beszélek, nem én vagyok a fontos, hiszen én szüntelenül csak ajándékot kaptam, attól fogva, hogy először emelted rám a szemedet, s ahhoz, hogy ajándékot kapjunk, nem nehéz hozzászokni.

Aki teljesen érti az életet, az nem fél a haláltól; a félelem a beteljesületlen életből fakad.

A szüntelen halálvágy és a kapaszkodás az életbe - csak ez a szerelem.

Gonosz szavak után ártatlan rózsákat küldeni szánalmas próbálkozás!

A pénzt, amit megkeresünk, nem vihetjük a sírba, az ellustult időt viszont igen.

Azt hiszem, csak olyan könyveket szabad olvasnunk, amelyek mardosnak és furdalnak. Ha az olvasott könyv nem sóz egy jót a fejünkre, hogy ébredjünk, minek azt akkor egyáltalán kézbe venni?

Cél van csak, út nincs. Amit útnak nevezünk, az a tétovázás.

Mindenkinek megvan a maga mardosó, éjeket emésztő ördöge, és ez a tény nem rossz s nem jó, hanem ez az élet: ha nem lenne ez az ördögünk, nem is élnénk.

Balzac sétabotjának fogantyújára: Megtörök minden akadályt. Az enyémre: Engem minden akadály megtör. Közös a "minden".

Mi zavar téged? Mi az, ami szíved cibálja, e kitartót? Mi rángatja ajtód kilincsét? Mi szólít téged az utca felől, de tárt kapudon soha be nem jön? Ó, ez az éppen, akit te zavarsz, akinek szíve kitartását cibálod, akinek ajtaja kilincsét rángatod, akit szólítasz az utca felől, de kitárt kapuján soha be nem mégy.

Szerettem egy lányt, aki viszontszeretett, ám el kellett őt hagynom. Miért? Nem tudom. Olyan volt ez, mintha fegyveresek köre övezné, akik lándzsáikat kifelé fordítanák. Bármikor közeledtem is, a lándzsahegyeknek ütköztem, megsebesültem, vissza kellett fordulnom. Szenvedtem így sokat. A lány ebben nem volt hibás? Azt hiszem, nem, sőt tudom is. Az iménti hasonlat nem teljes, engem is fegyveresek vettek körül, akik lándzsáikat befelé, vagyis ellenem fordították. Mihelyt a lány felé közeledtem, először is az én fegyvereseim lándzsáiba akadtam, és már innen sem juthattam tovább. Talán a lány fegyvereseiig nem is hatolhattam sosem előre, és ha mégis, már vérezve az én lándzsásaim döféseitől, önkívületben. Egyedül maradt a lány? Nem, elhatolt hozzá egy másik férfi, könnyen s akadálytalanul. Magam, erőfeszítéseimtől kimerülve, oly közönnyel néztem, mintha én lennék a levegő, melyen át arcaik az első csókban összeértek.

Én intenzíven magamba szívtam annak a kornak minden negatív elemét, amelyben éltem.

A logika ugyan rendíthetetlen, de nem tud ellenállni annak, aki élni akar.