Ugrás a tartalomra
Szerettem egy lányt, aki viszontszeretett, ám el kellett őt hagynom. Miért? Nem tudom. Olyan volt ez, mintha fegyveresek köre övezné, akik lándzsáikat kifelé fordítanák. Bármikor közeledtem is, a lándzsahegyeknek ütköztem, megsebesültem, vissza kellett fordulnom. Szenvedtem így sokat. A lány ebben nem volt hibás? Azt hiszem, nem, sőt tudom is. Az iménti hasonlat nem teljes, engem is fegyveresek vettek körül, akik lándzsáikat befelé, vagyis ellenem fordították. Mihelyt a lány felé közeledtem, először is az én fegyvereseim lándzsáiba akadtam, és már innen sem juthattam tovább. Talán a lány fegyvereseiig nem is hatolhattam sosem előre, és ha mégis, már vérezve az én lándzsásaim döféseitől, önkívületben. Egyedül maradt a lány? Nem, elhatolt hozzá egy másik férfi, könnyen s akadálytalanul. Magam, erőfeszítéseimtől kimerülve, oly közönnyel néztem, mintha én lennék a levegő, melyen át arcaik az első csókban összeértek.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt hittem, pajzs leszel ellenség kardja ellen,
De lándzsahegy valál, átdöfted gyenge mellem.
Találó nyílvesszőknek hittem barátim lelkét,
Találtak is, de engem: a szívem átalverték.
-
Kezdetben azt gondoltam, hogy a szerelem egy csatamező, ahol minél több páncélzatom és fegyverem van, annál nagyobb eséllyel győzhetek. De valójában a páncél nem véd meg, csak visszafogja az igazi érzelmet.
-
Alighogy elveszett szemem elől, fájdalmas hiányérzet lepett meg, próbáltam felidézni vonásait, hogy legalább ilyképpen magam mellett tartsam őt, ám képe pislákolt, nem vált meggyőzővé, s megint meglepett a felismerés, mennyire szeretem. Hirtelen megtaláltak a szavak, melyek már-már kifejezhették volna érzelmeimet, és a merszet sem nélkülöztem, hogy elmondjam. Utánaszámoltam, milyen régen öleltük egymást. Ezer év előtti együttlétünk ízei eláradtak bennem, s villamosszékerővel ráztak meg; e rengéstől egy megapolisz porrá omlott volna. Dühödten kikértem magamnak a szerelmi függést.
Vavyan Fable
-
Az a baj, hogy nem tudom, milyen az, elhinni, hogy ő valóban mellettem áll. Hinni és bízni benne. Így aztán hiába próbáltam, csak vakon lövöldöztem jobbra-balra, hátha ez az, így kéne éreznem, viselkednem. De ebben nőttem fel, nincs hova visszatalálnom. És persze őt okoltam, hogy miért nem mutatja ki jobban a szeretetét.
-
Minden harcos érzett már félelmet egy-egy csatától. Minden harcos csalt és hazudott már életében. Minden harcos indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors. Minden harcos szenvedett már jelentéktelen dolgok miatt. Minden harcos érezte már, hogy nem igazi harcos. Minden harcos követett már el hibát spirituális küldetése teljesítése közben. Minden harcos mondott már igent, mikor nemet akart mondani. Minden harcos bántott már meg olyan embert, akit szeret. Éppen ezért a fény harcosa: mert keresztülment mindezen, és mégsem vesztette el a reményt, hogy lehet jobb, mint az adott pillanatban.
Paulo Coelho
-
A lány szomorúan nézett a királyra. Szerette volna megölelni, szeretett volna elbúcsúzni tőle, de túlságosan is nyilvánvaló lett volna, hogy kettejük között több van, mint felszínes ismeretség. A férfi is borzalmasan érezte magát, de nem tehetett mást, mint hogy búcsút intsen az angyallánynak és vele együtt a szíve egy jókora darabjának.
A. O. Esther
-
Annak, hogy túltegyem magam rajtad, nem az a módja, hogy összejövök valakivel, vagy ha úgy teszek, mintha nem is lettél volna. Mi ketten szerettük egymást, és aztán összetörted a szívem. Mindent megtettem, hogy ne kelljen szembenéznem ezzel a ténnyel. Egy nap meg fogok csókolni valakit. És ha megteszem, az magamért lesz.
-
Emlékszem a rózsa illatára, és arra is, melyik irányba kell néznem, hogy lássam a napkeltét a víz felett. Azt azonban sehogyan sem tudom eldönteni, kedves lány vagyok-e, vagy önző, vagy hogy milyen színû a szobám fala. Nem emlékszem arra sem, menyi élménnyel lettem gazdagabb a múltban. Az is lehet, hogy elvesztegettem az életemet...
Nora Roberts
-
Felelj! Miért csinálod, hogy engem közel engedsz, de magadat távol tartod tőlem? Kimondom helyetted, amit te nem mersz: nem tudod elviselni, hogy voltak már előtted is, akik megcsókolhattak, és akikről azt hittem, hogy szeretem őket. Nem tudod elviselni, hogy nem tőled tanultam meg, hogyan kell visszacsókolni.
Szilvási Lajos
-
Súlyosnak éreztem a karom és a lábam, csalódás ült rám, valami névtelen, lebegő zavar fogott el. Nem akartam betolakodni a világába. Csak egy ideig át akartam ölelni, a mellkasomra húzni a fejét. Csak át akartam ölelni, míg teste kemény munkával átadja magát a múltnak.
Michael Cunningham