Fredrik Backman

Csak azt szeretném, ha a férjem olyan tekintettel nézne rám, mint ahogy a hokit nézi.

Egy fiú, akit nem izgat túlságosan a jövő, de bántja a múlt - egy anyának ez alapos indok a nyugtalankodásra.

Két dolog van az életben, ami könyörtelenül megmutatja, milyen idősek vagyunk: a gyerekek és a sport.

Miért fontos az embereknek a sport? Mert történeteket mesél.

Ha egy csapatba tartozol, tudhatod, hogy vannak emberek, akik sosem hagynak el.

A tökéletesség nem cél (...), hanem alapvető norma.

A sport bonyolult embereket szül, túl büszkéket ahhoz, hogy beismerjék, hibáztak, de elég alázatosakat ahhoz, hogy mindig a klub érdekeit nézzék.

A tehetség olyan, mint felengedni két lufit az égbe: nem az az érdekes, melyik lufi a nagyobb, hanem hogy melyiknek van hosszabb madzagja.

Sírköveknek nem lehet a szemébe nézni, és elnézést sem lehet kérni tőlük.

Egy csónakba nem lehet majdnem beszállni, öcsi! Vagy a csónakban ülsz, vagy a vízben. És ha a többi töketlen is a vízben lubickol, (...) senkit nem fog érdekelni, hogy utolsóként estél bele.

A legrosszabb dolog abban, hogy hatalommal bírunk mások élete felett, az, hogy néha tévedünk.

Az öregkor egyik legnehezebb feladata beismerni a hibáinkat, amelyeken már nem tudunk javítani.

Csak akkor hátrálok, amikor lendületet gyûjtök.

Vagy nyersz, vagy olyan leszel, mint mindenki más.

Minden felnőtt életében vannak olyan napok, amikor úgy érezzük, itt a vége. Mikor már azt sem tudjuk, miért harcolunk olyan keményen nap mint nap, amikor a valóság és a mindennapok maguk alá temetnek, és azon gondolkodunk, meddig is bírjuk még. A legfantasztikusabb az, hogy több ilyen napot is túlélünk anélkül, hogy összeroppannánk. A legszörnyûbb pedig az, hogy nem tudjuk, pontosan hány ilyen nappal vagyunk képesek megbirkózni.

Az egyik legalapvetőbb igazság, amely városokra és emberekre egyaránt áll, hogy nem olyanok lesznek, amilyenek kívánjuk, hogy legyenek, hanem azzá válnak, aminek a legtöbbször nevezzük őket.

Egy gyerek, aki egy halott báty árnyékában nő fel, vagy mindentől félni fog, vagy semmitől a világon.

Mikor felkel a nap a tó fölött egy hideg és ropogós reggelen, mikor a fák tisztelettudóan meghajolnak a jég fölött, hogy minél több fényt engedjenek át az ott játszó gyerekekre, akkor az ember őszintén csodálja, hogy vannak, akik szabad akaratukból laknak olyan helyen, ahol nem látni mást, csak aszfaltot és házakat.

Minden ember életében eljön az a pont, amikor vagy elsüllyed, vagy úszik, és már semmi más nem számít.

Nincsenek győztesek vesztesek nélkül, nem születnek szupersztárok anélkül, hogy a közösségből valakit fel ne áldoznának értük.