Szerző

Friedrich Nietzsche

Aki a kezdeteket keresi, rákká válik. A történész hátrafelé néz; végül hátrafelé is hisz.
Erényed álljon magasabban, semhogy a nevek bizalmaskodhassanak véle: s ha beszélned kell róla, ne szégyelld, ha dadogva teszed. Szólj hát és dadogj: "Ez az én "jóm", ezt szeretem, így tetszik nékem igazán, csak így akarom én a jót."
A mûvészet célszerûsége elleni küzdelem mindig a mûvészet moralizáló tendenciája elleni küzdelem.
A legnagyobb történések nem életünk leghangosabb, hanem annak legcsöndesebb órái.
Szeretni akarni: ez annyi, mint késznek lenni a halálra is.
Az igazságok illúziók, amelyekről elfelejtettük, hogy illúziók.
A boldogtalan házasságokból nem a szerelem, hanem a barátság hiányzik.
A téboly az egyes egyéneknél ritka -, de csoportoknál, pártoknál, népeknél, koroknál szabály.
Még mindig a legmûveltebbek kiváltsága annak ismerete például, hogy az embernek idegrendszere van (nem pedig "lelke").
Talán semmi sem különbözteti meg jobban az embereket és a korszakokat egymástól, mint nyomorúságuk ismeretének különböző foka: mégpedig mind a lélek, mind pedig a test nélkülözéséé.
Ha (...) csökkenteni vagy elnyomni akarjátok az emberek fájdalomérzékenységét, akkor bizony csökkenteni kell az emberek örömre való képességét is.
A jó emberek minden időben azok, akik a régi gondolkodást mûvelik és gyümölcsöztetik, mint a szellem szántóvetői.
Csak a leghatalomvágyóbb emberek érezhetnek gyönyört a hatalmukkal ellenszegülőt megpecsételve: csak azok, akik számára már azoknak a látása is terhes és bosszantó, akik már a hatalmukban vannak.