Friedrich Schiller

Ki saját koráért megtette, mi tőle telt, mindenkor üdvös lesz annak élete.

Csak tüzes és bátor paripát látsz a pályán elbukni, Fontolgatva kocog célja felé a szamár.

A percet lásd meg, míg el nem repül, mert életünkben ritka pillanat kínál nagyot, jelentőst.

Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik.

Mennél több feszültséget, megkötöttséget és leigázottságot teremt a lelkekben korunk pillanatnyi érdeke, annál sürgetőbbé válik az igény, hogy a megkötött lelket fölszabadítsa, és a politikailag megosztott világot az igazság és szépség zászlaja alatt újraegyesítse egy általános érdek, amely a tisztán emberi, a kor minden befolyásától mentes valósághoz fûződik.

Testvérek népe, egy nemzet leszünk, baj és veszély nem választ el soha. Szabadok leszünk mindig, mint apáink, Inkább halált, mint szolgaságban élni!

Nem öröm a lovaglás, ha a ló még a zabláját sem rántja meg soha.

Irigység, átok és félelem szomorú tükréből mosolyog az uralkodó fensége - könnyek, szitkok és kétségbeesett jajok szörnyû lakomáin dőzsölnek a dicsőített boldogok, ezektől megrészegednek és úgy támolyognak át az örökkévalóságba, Isten trónja elé.

Egy mûvésznek is az a legnagyobb dicsérete, ha elmerülünk az alkotásában, és megfeledkezünk az alkotóról.

Összefüggéstelen szavak, véletlen találkozások döntő bizonyítékká formálódnak a képzelődő emberben, ha elég érzékeny.

Mit nem fogadtál el a pillanattól, Az öröklét sem adja vissza már.

Minden elmúlik, mint az álom Elröpül, mint a vándormadár, Csak az emlék marad meg a szívben, Halványan, mint a holdsugár.

Csak a reménytelen szerelmes tudja, hogy mi a szerelem.

Kifogytam az emberi eszközökből, ördögiekhez kell folyamodnom.

Sohasem tudhatjuk, hogy a kedély nyugalma morális erejéből fakadt-e, ha nem győződtünk meg róla, hogy nem érzéktelenségből fakadt. Nem nagy mesterség olyan érzéseken úrrá lenni, melyek csak a lélek felszínét súrolják könnyedén és futólagosan; de az egész érzéki természetet felkorbácsoló viharban megtartani kedélyünk szabadságát, ehhez olyan ellenálló képesség kell, mely minden természeti hatalomnak végtelenül fölötte áll.

A sors felemeli az embert, amikor szétmorzsolja.

A mûvészi élvezet teljességét a szív örömével összekötni, ez volt mindig legfőbb életideálom, s e kettőnek egyesítése a legbiztosabb eszközöm is, mellyel mindkettőt teljességre vihetem.

Készülve életed nagy frigyére, Nézd meg, szív szívvel összefér-e? A kéj rövid, hosszú a bú.

A szeretet rettenetesebb kényszer, mint a zsarnok dühe!

A szív számára nincs császár-parancs.