Mi kell még az eszméléshez, hogy az összes korallzátony elpusztuljon, és minden hal gyomrában legyen több kiló mûanyag? Ha már önzők vagyunk és telhetetlenek, legalább a saját rovásunkra ne legyünk azok, mert már nincs sok dobásunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Lehet, hogy az ember nem most először dönti romlásba magát egy rakás más fajjal együtt. Talán már másodszor, harmadszor vagy tizedszer. Valahányszor elérünk egy bizonyos szintet, akkor kicsit túlzásba visszük, túl sokat építünk és rombolunk. És mindennek vége. Illetve nem mindennek, de nekünk igen. Maja Lunde
2. Fogyasztói és mindent eldobó társadalmunknak végre fel kell ismernie, hogy semmi nem határtalan. Hiszen csak ez az egy, gyönyörû bolygónk van, és meg kell őriznünk saját magunk, a gyermekeink és az összes jövő generáció számára. A természet sokszínûsége és a sértetlen ökoszisztémák minden élőlény számára - mi is idetartozunk - nem a luxust jelentik, hanem nélkülözhetetlenek a túléléshez. Jane Goodall
3. Ha olyan reménytelen önzők vagyunk, hogy nem tudunk egy kis örömet sugározni magunk köré és egy kis elismerést juttatni másoknak anélkül, hogy viszonzásképpen ne akarjunk valamit kifacsarni belőlük, ha lelkünk nem különb, mint a savanyú vadalma, akkor elér minket az a kudarc, amelyet nagyon megérdemlünk. Dale Carnegie
4. Nem elég tisztának lenni. Nem elég ártatlannak lenni. A mai világban öntudatra és erőre van szükségünk, hogy ne zuhanjunk a zuhanókkal, és veszítsük el lelkünket egy aljas világban. Müller Péter
5. Csak annyit meríthetünk a tengerből, amennyi belefér a formaedénybe. Kár erőlködni. A többi, ami kicsurran belőle, úgysem a miénk. Kosztolányi Dezső
6. Ha az emberiség meg akar maradni, fel kell adja ezt az önpusztító túlfogyasztást. A termelés jelentős része tök fölösleges, ugyanis nem igényeket, hanem vágyakat elégít ki. Csányi Vilmos
7. Sok mindent elrontunk akaratunkon kívül. Sietünk, éljük az életünket, nincs időnk megállni és segíteni, ha az túl sok erőt és kitartást kívánna tőlünk. Azt mondogatjuk magunknak: majd... amíg aztán... egyszer rádöbbenünk, hogy nem maradt több helyrehozni való, túl késő.
8. Alapjában véve, akárhogyan nézzük is, mindannyian kollektív lények vagyunk. Hiszen milyen kevés az, ami bennünk a szó igazi értelmében saját tulajdonunk! Mindannyiunknak kapnia kell és tanulnia azoktól, akik előttünk éltek, és azoktól is, akik kortársaink. Még a legnagyobb lángelme sem vinné sokra, ha mindent saját bensőjéből akarna meríteni. Johann Wolfgang von Goethe
9. Nem elég, ha a mûremek egyszerû esztétikai kielégítéssel szolgál; saját lényünknek is meg kell gazdagodnia általa. Éreznünk kell, hogy hiány támadna bennünk, ha ez a mû hiányzanék.
10. Az is elhibázása az életnek, ha minden munkánk és gondolatunk a vagyonszerzés. Gyûjtünk először azért, hogy a hét sovány esztendőre meglegyünk. Gyûjtünk aztán, hogy bőségben éljünk, azután hogy gyermekeinknek ne kelljen dolgozniuk, s még azután is gyûjtünk, mert megszoktuk, mert a célt elfelejtettük. Már nem azért gyûjtünk, hogy éljünk, hanem azért élünk, hogy gyûjtsünk. És gyûjtünk, gyûjtünk: nincs semmi gondolatunk, semmi vágyunk, cselekvésünk, csak a gyûjtés, a pénzszaporítás. Végre a halál lerántja a kezünket a pénzes zacskóról. Gárdonyi Géza