Gabriel García Márquez

Mi értelme van a küzdelemnek, ha két ellenfél tökéletesen egyetért az alapelvekben?

Le is foshatná magát a világ, ha az emberek első osztályon utaznának, az irodalom meg a poggyászkocsiban.

A szegénység a szerelem szolgálója.

Az idő nem múlik, (...) hanem csak forog önmaga körül.

Belemerültem a romantikusokba, (...) és most ők vezettek rá, hogy a legyőzhetetlen erő, amely a világot előrevitte, sosem a boldog, hanem mindig is az üldözött szerelmek voltak.

A titkárnők három piros csókmintás selyem alsónadrággal ajándékoztak meg, egy kísérőlevéllel együtt, amelyben felajánlották, hogy lehúzzák rólam. Arra gondoltam, hogy az öregség örömeihez azok a kihívó gesztusok is hozzátartoznak, amelyeket az ember fiatal hölgyismerősei engednek meg maguknak, mert azt hiszik, hogy már le vagyunk selejtezve.

Az én nemzedékem fiataljai, akiket bekebelezett az élet, testestül-lelkestül elfelejtették a jövőbe vetett illúzióikat, míg a valóság rá nem ébresztette őket, hogy nem olyan a jövő, mint ahogyan álmaikban élt, és ekkor felfedezték a nosztalgiát.

Végül már csapongott az események között, de indulatok nélkül: mivel másra nem tudott gondolni, megtanult hidegen gondolkodni, hogy az elkerülhetetlen emlékek többé ne sértsék az érzékenységét.

Minden embernek három élete van: egy nyilvános, egy privát és egy titkos.

Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való?

Az embernek kamaszkoráig inkább a jövő felé fordul a memóriája, mint a múlt felé.

Nem szabad fontosságot tulajdonítani az olyan dolgoknak, amelyek egyáltalán nem fontosak.

A férfi legszebb erénye, hogy tud titkot tartani.

Isten előtt éppoly kedves, akár embert, akár állatot védenek meg a szúnyogoktól.

Senki sem bízhat egy olyan otthon becsületében, ahol nincs törvényes feleség a férfi mellett.

Amíg mozog valami, tudhatjuk, hogy telik az idő. De addig nem.

Az az igazság, hogy nekem éppolyan nyugtalanító, ha arra gondolok, hogy van Isten, mint ha arra gondolok, hogy nincs. Akkor inkább nem gondolok az egészre.

Nincs annál rettenetesebb ezen a világon, mint amikor egy ember már csak roncsa önmagának.

A söpredéket arra tanították, hogy türelmetlen legyen; hogy ne higgyen a múltban, se a jövőben. Arra tanították, hogy csak a jelenben higgyen, és benne élje ki mohó vágyait.

Ha van valami a világon, amit utálok, hát azok a kötelező ünnepek, amiken az emberek sírva vigadnak, utálom a tûzijátékot, a bárgyú karácsonyi énekeket, a krepp-papír girlandokat, amiknek semmi közük ahhoz, hogy egy kisded kétezer-ötszáz évvel ez előtt egy nyomorúságos istállóban megszületett.