Hamvas Béla

A világ minden időben kedvezett az olyan gondolatoknak, amelyek rémületet keltenek. Az emberek, különösen a tömegek, szeretnek rettegni.

Ha az igazság el is hagy, az ő dolga; az én dolgom, hogy nem hagyom el, és hozzá hû maradok.

Az emberek általában azt hiszik, hogy minden baj oka a bûn. Bûn alatt értik azt, hogy valaki hazudik, lop, csal, rabol, öl és paráználkodik. Tudatlanságuk odáig megy, hogy e bûn ellen roppant nagyhangú törvényeket hoznak, amelyben még akasztófával is fenyegetőznek. Bár ezek a törvények sok-sok ezer évesek, még semmiféle eredménnyel nem jártak.

Ha tehetném, például megtenném, hogy egy szép leányból spirituális lényét kivonnám és egészen addig tisztítanám, sûríteném, desztillálnám, szûrném, kristályosítanám, amíg elmúlhatatlan és tömény esszenciáját megkapnám. Minden szép nőből végül is drágakövet lehetne készíteni. Vagy bort.

Ha nő jönne hozzám és azt kérdezné, hogyan lehet szép, azt válaszolnám neki: eredj a napra, kedvesem. Csak az lehet szép, ami a napon van.

Ha nem találtad meg az igazi pozitív választ a kérdésedre, nem azt jelenti, hogy az a válasz nem létezik, hanem azt, hogy nem kerestél még eleget.

A világ olyan, amilyen, soha nem volt tökéletes (...). De hogy részt veszünk-e a létrontásban vagy nem, az már teljesen tőlünk függ.

Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.

Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!

Anyánk méhében köldökünkkel vagyunk a világhoz nőve. Amikor megszületünk, szájunkkal. A szem érzékszerveink között az absztrakt; azzal a tárggyal, amelyet lát, sohasem lép közvetlen kapcsolatba, és nem tud vele összenőni. A fül a dolgokat valamivel közelebb ereszti. A kéz meg is fogja. Az orr már a dolgok páráját is beszívja. A száj, amit megkíván, magába veszi. És csak akkor tudom meg valamiről, hogy micsoda, ha megízleltem. A száj a közvetlen tapasztalat forrása.

Minden bor (...) társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák.