Szerző

Honoré de Balzac

A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon.
Minél inkább bírálunk, annál kevésbé szeretünk.
Nincs olyan bolondság, amelybe a társaságbeli ostoba vetélytársak, az újság ingere, az elvakult fiatalság bele ne hajszolna egy fiatalembert.
A rossz mindig feltûnő hangon beszél, felkölti és bámulattal tölti el a közönséges lelket, viszont a jó néma csendben dolgozik.
A fösvény csupán két érzelemre támaszkodik: a szeretetre, amelyet önmaga iránt érez, és a vágyra, hogy saját érdekeit kövesse.
A szerelem olyan, mint a szél, az ember sohasem tudja, honnan támad rá.
Lehetünk szerelemesek boldogság nélkül és boldogok szerelem nélkül. Az volna az igazi csoda, ha úgy lennénk szerelmesek, hogy egyúttal boldognak is éreznénk magunkat.
A könny éppoly ragályos, mint a nevetés.
A nagy válságokban a szív vagy megszakad, vagy megacélozódik.
Az élet kombinációk sorozata, s e kombinációkat folytonosan tanulmányozni kell, szemmel kell követni, ha az ember meg akarja tartani kedvező helyzetét.
A világ nem egyéb, mint megcsaltak és csalók közössége.
A nőknek a boldogság a költészetük, ahogy a szép ruha a díszük.
Ha semmi örömöt nem jelentene a reménytelen szerelem, mivé lennénk mi, szegény szerencsétlen nők?
A szerelem az egyetlen olyan szenvedély, amely nem tûr el sem múltat, sem jövendőt.
Vannak emberek, kik a világ nézete szerint hatvan évig mûködtek, s kik mégis nem éltek két évig sem.
Amilyen könnyû álmodni egy könyvről, éppen oly nehéz azt megcsinálni.
A mûvészek legnagyobb problémája, hogy miként vétethetik magukat észre.
A nagyok majdnem annyi alávalóságot követnek el, amennyit a nyomorultak; de amazok árnyékban követik el az alávalóságot, és pompát ûznek erényeikkel.
A nemes szívek nem hûtlenek, mert az állhatatosság olyan erő, amely illik hozzájuk.
Az emberélet szomorúan gazdag olyan helyzetekben, amikor valamilyen mélyreható töprengés vagy katasztrófa után gondolataink nem kapcsolódnak semmihez, se velejük, se kiindulópontjuk, s a jelen nem fûződik sem a múlthoz, sem a jövőhöz.