Az emberélet szomorúan gazdag olyan helyzetekben, amikor valamilyen mélyreható töprengés vagy katasztrófa után gondolataink nem kapcsolódnak semmihez, se velejük, se kiindulópontjuk, s a jelen nem fûződik sem a múlthoz, sem a jövőhöz.

Kapcsolódó idézetek

1. Az életnek egy-kettőre vége, és utána már semmit sem kapunk, akár vidámak voltunk, akár szomorúak. Carl Gustav Jung
2. Mikor nincs miben reménykedni és nincs mire várni, az ember nem a jövő, hanem a múlt felé néz: a büszkeség, és nem bármiféle vágy ad erőt ahhoz, hogy talpon maradjon.
3. Az embernek mérhetetlenül nehéz a jelenre összpontosítania: mindig azon töpreng, hogy mit csinált, miképpen csinálhatta volna jobban, mik a tettének a következményei, és miért nem úgy cselekedett, ahogy cselekednie kellett volna. Vagy éppen a jövővel van elfoglalva, hogy mit fog csinálni holnap, milyen óvintézkedéseket kell tennie, milyen veszély leselkedik rá a sarkon, hogyan kerülje el a kényelmetlenségeket, és hogyan érje el, amiről mindig álmodott. Paulo Coelho
4. Egy élet nagyon is lehet egyszerre üres és rövid. Szánalmasan csordogálnak a napok, nem hagyván maguk után nyomokat, emlékeket; és aztán egyszer csak végük szakad. Michel Houellebecq
5. Az ember sokszor végtelen hosszú láncot vonszol maga után: a múlt emlékeit. S előfordulhat, hogy már csak életének romjai között él. (...) Ne a múltban élj, ami már nincs, (a jövőn se tépelődj, ami még nincs), csak a jelent éld teljes erőddel és odafigyeléssel. Így lesz hiteles az életed. Popper Péter
6. Egy hirtelen tragédia gyökerestül kiszakít abból az életből, amelyet addig ismertünk. Nem csupán a szerettünket kell elgyászolni, hanem saját magunkat is, az életünket - legalábbis ahogy addig elképzeltük.
7. Nem jó, ha az ember múltjára emlékeztető dolgokkal veszi körbe magát. Megkeseredik a szíve a jelenben. Szélesi Sándor
8. Amíg tágnak érzi maga körül a világot az ember, nem sokat törődik másokkal; mikor azonban szorult helyzetbe jut, jól körülnéz, hogy (...) nincs-e a közelben valaki, aki segíthetne. Ioan Slavici
9. Gyakran sivárnak nevezzük az életet, de csak ha magunk is szomorúak és keserûek vagyunk; és gyakran tartjuk hasztalannak és üresnek, de csak akkor, ha lelkünk vigasztalan helyeken időz és szívünk elbizakodottsággal teli. Kahlil Gibran
10. Néha mindannyiunkat hatalmába kerít valami megmagyarázhatatlan szomorúság, amin sehogy sem tudunk úrrá lenni. (...) Rádöbbenünk, hogy elmúlt a mágikus pillanat, anélkül, hogy csináltunk volna valamit, s az élet többé nem fedi fel előttünk csodáit. Paulo Coelho