J. J. Stalter

Nekem az érintés a fontos. Amikor megfogom a másik kezét, tenyerembe zárom, és érzem az erei lüktetését, a szívverését, a teste melegét. Az érintés elég, hogy érezzem a másik szerelmét. Az érintéssel a lélegzésünk is közössé válik. Minden érzés ebben az érintésben egyesül.

A szerelem legszebb kifejezése az érintés. Elég lehet csupán egy pillanat, nem számít az idő, kizárólag az érzés, ami ott lakik bennünk.

A magánnyal jó párszor találkoztam az életemben. (...) Jön settenkedve, először észre sem veszem, egyszer csak mellém telepszik. Mocorog kicsit, akkor hirtelen rádöbbenek, ketten maradtunk. A legrosszabb, a magány kézen fogva hozza társát, a bizonytalanságot.

Amikor egy fáradt nap után hazaérsz, nem felejted, mi a boldogság és a szépség, mert ott van veled minden pillanatban.

Amikor bizonyossá válik, hogy nincs pillanat, melyben ne hiányozna, ez az érzés lassan mindent meghatároz az életedben. Előbb a napok végtelenek nélküle, aztán az órák, végül minden perc.

Mindannyian építünk valamit. Erről szól az életünk. Kell valami, ami a miénk. Megmarad vagy velünk jön, mikor elmegyünk, és nyomunk sem marad. Ki tudja, hogyan van elrendelve. De ez már nem is a mi dolgunk.

A legtöbb, amit az ember tehet, hogy mindig óvatosan lépked az úton, akár sima és egyenes, akár gödrös és veszélyekkel teli.

Tudod, mi a baj a szenvedéllyel? Képtelen vagy kordában tartani! Ezért aztán nagy baklövéseket követsz el! De akkor a legjobb, ha ezt már észre sem veszed. Épp ezért sohasem bánod meg! Akkor már tökéletesen a szenvedélyed rabja vagy.

A mi lelki kapcsolatunk szorosabb bármely kicsapongásomnál.

Üres volt minden perc egymás nélkül. Nem volt számomra idő nélküle. És nem volt számára idő nélkülem!

Barátság. Milyen szép szó! Ott cseng benne a bizalom, átszövi a bátorítás, két kézzel hozza a biztatást és a segítséget a bajban. Sokfélét bemagyarázhatunk e rövid szóba, de számomra barátság csak egyféle van. Õszinte, egymást segítő.

Mindenkinek van egy különleges ember az életében, aki kiváltságos helyet foglal el a szívében. Akiért meg kell mozdulnia.

A búcsú sohasem jó, de jól tudom, a barátok nem örökre búcsúznak, csak elköszönnek arra a rövid időre, míg újból találkoznak. És az idő szédületes sebességgel rohan, úgy, hogy észre sem vesszük, mennyi telik el belőle, mikor legközelebb találkozunk, egy pillanat vagy ezer év. A búcsú ettől megnyugtatóan szép lesz.

Azt kívánom, hogy az élet minden rezdülését felfogjam. Meglássam a játék titkait, tudjam a szabályait, tudjam a lapok értékét. Tudjam, mikor kell dobnom és mikor kell emelnem. Tudjam, mi a szavak jelentése, az érzelmek ereje, a gondolatok értelme. Felismerjem az őszinte mosolyokat. Meglássam a szemekben a szeretetet. Minden rajtam múlik!

Nem várok többet egyetlen kapcsolattól sem, csak annyit, amennyit én magam adok.

A legtöbb, amit tehetsz, hogy óvatosan lépdelsz az úton, akár sima és egyenes, akár gödrös és veszélyekkel teli, de közben érezd, hogy kellenek magával sodró, szenvedélyes, lángoló élmények is, melyek szétszednek és elvarázsolnak.

Nehéz eligazodni a sok útvesztő között, de minden tanítson arra, hogy észrevedd az árnyalatokat, meglásd a saját utad. Mihelyt ez sikerül, a mérleg nyelve tökéletesen egyensúlyba kerül.

Ahogy múlik az idő, talán a korunknál és az elraktározott tapasztalatainknál fogva sajnáljuk az időt a részletekre. Ismerjük, egyszer már találkoztunk vele, minek elmélyedni benne még egyszer? Egyre inkább sablonok alakulnak ki, sémák, amiket ráhúzunk tárgyakra, emberekre, érzelmekre, mindenre. És ebben a pillanatban elvész a harmónia. Nem lesz fontos az elmélyülés, az árnyalás, a részlet. Szép lassan elveszünk az általánosításban.

A szerelem őrültté tesz. Úgy rohanunk a végzetünk felé, mint ahogy a mindenre elszánt ember rohan az ellenség felé. Nem gondolkodunk, csak rohanunk, és közben hangosan ordítunk, hogy ne is halljuk a vészjósló hangokat.

Az elmúlt időnek sokféle árnyoldalát látjuk, de értékét is, mert a gondolatok letisztulnak, az érzelmek megerősödnek vagy erőtlenednek, és hisszük, hogy az idő távlatából a legjobb döntést hozzuk.