Jack London

Bármily kitartóan szedte is szét ízeire a szépséget, hogy felfedezze azokat az elveket, amelyek széppé tesznek valamit, egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy a szépség végül is titok, amelyet sem neki nem sikerült megfejtenie, sem azoknak, akik régebben próbálkoztak meg vele.

A fiú figyelte, hogyan ragadja magával az elbeszélés varázsa. (...) Ezt a címet adta neki: KALAND. De nem olyan kalandról volt benne szó, mint a kalandos elbeszélésekben, hanem a legnagyobb kalandról, az életről, erről a kérlelhetetlen hajcsárról, amely egyformán szörnyû, akár büntet, akár jutalmaz, hitszegő és kiszámíthatatlan, embertelen türelmet követel, nappal a kétségbeesésbe kergeti az embert, és éjjel megtöri a csontjait, éhségbe, nyomorúságba, senyvesztő lázakba, lassú halódásba, pokoli rettegésbe taszítja... s végül tündöklő dicsőséget nyújt, vagy sötét halált.

Mosolyogva gyönyörködött a lány arcában. Milyen meghatóan ártatlan ez az arc! Ha ránéz, mindig úgy érzi, őbelé is átárad a tisztasága, megtisztítja minden szennytől, s valami földöntúli ragyogást áraszt köréje, amely oly hûvös, lágy és bársonyos, mint a csillagok fénye.

Azt hitte, a szerelem olyan láng, amely csak melegít, de nem éget, enyhe, mint a harmat, csöndes, mint a patak mormolása, s kellemesen hûvös, mint egy nyári éjszaka. Amit szerelemnek gondolt, inkább békés ragaszkodás volt, a szeretett lény szolgálata valamilyen földöntúli békesség illatos félhomályában. Sejtelme sem volt a szerelem vulkanikus kitöréseiről, emésztő forróságáról s kietlen sivatagairól.

Ennek a lánynak a teste több, mint lelkének köntöse: lelkének a kiáradása ez - isteni lényének tiszta, szépséges kikristályosodása.

A szakadatlan emlékezés az őrület poklába vezet.

Az élet lényege nem az, hogy jó lapokat osztanak, hanem hogy a rossz lapokat milyen jól játszod ki.

Mindenkinek tetszik, ha a saját gondolatát tálalják föl neki, szépen felcicomázva.

A társadalomban minden egyén és minden csoport - helyesebben majd minden egyén és csoport - azokat majmolja, akik fölötte állnak.

A szerelem túl van minden okoskodáson - felül áll minden értelmen. A szerelem fenn lakozik valahol a hegyormokon, magasan az értelem lapályai fölött. A lét önmaga fölé emelkedik a szerelemben, olyan magaslatokra, ahová csak ritkán jut el az ember. Az emberi szervezet a szerelemben jut el legfőbb céljának megvalósulásához, és ezért a szerelemmel nem szabad vitába bocsátkozni, hanem úgy kell elfogadni, mint az élet legnagyobb ajándékát.

Ha az ember olyan játékban vesz részt, amelyet nem ismer, mindig a másik játékosnak kell átengednie a kezdeményezést.

Mindazok a gondolkozók, akik általános kérdésekkel foglalkoznak, szakemberekre támaszkodnak.

Minden kapcsolatban van mindennel, ami létezik, a végtelen ûrben rohanó legtávolabbi csillagtól a talpunk alatt megcsikorduló porszem atommiriádjaiig.

Az utazik a leggyorsabban, aki egyedül utazik.

Minden hajóhad sebessége a hozzá tartozó leglassúbb hajó sebességétől függ. A tanítók gyorsasága is ezen múlik. Õk sem haladhatnak gyorsabban, mint a leglassabban cammogó diákjaik.

A pénz szabadságot, elfogadható külsőt jelent.

Az olyan ember, akinek erős akarata van, ki tud emelkedni a környezetéből.

A korlátok közé zárt szellemek mindig csak a mások korlátait ismerik fel.

A kutya nemesebbé teszi a nemest és aljasabbá az aljast.

Amikor az élet nem sóvárog már a lét után, egyenes úton halad a megsemmisülés felé.