Jean Baudrillard

Csodálatos, varázslatos mozgékonyság, légies gyorsaság: ez a macska. Minden csábítás macskaszerû.

Soha semmi sem ér föl a virágban álló fák, a tünékeny nappali vilá­gosság, a szél és a halál szakadatlan ciklusa szertartásos makacsságával.

Úgy tûnik, finomabb okok szólnak a halál, mint az élet mellett. Csak az élet mellett talán több ok szól.

Minden életnek két útvonala van: egy lineáris és megfordíthatatlan, az öregedésé és a halálé - és a másik, az elliptikus és a megfordítható, ugyan­azon képek burjánzása láncolatban, amely nem ismeri a gyermekkort, sem a halált, sem a tudattalant, és semmit sem hagy maga mögött. E láncolat folytonosan hatja át a másikat, és néha egy szempillantás alatt eltörli annak még a nyomait is.

Az írás igazi öröme abban a lehetőségben rejlik, hogy egy egész feje­zetet feláldozunk egyetlen mondatért, egy egész mondatot egyetlen szóért és az egészet föláldozzuk egy mesterséges hatásért vagy fölgyorsulásért az ûrben.

Szemünk netán csak afféle fényérzékeny lemez, amelyet halálunk után eltávolítanak és másutt hívnak elő, majd élettörténetként valami pokolbéli mozi vásznára vetítik, vagy mikrofilmként a csillagközi ûrbe küldik.

A túlnépesedés amolyan lassú és ellenállhatatlan járvány, a pestis és a kolera fordítottja. Remélhető csu­pán, hogy magától megszûnik, ha már jóllakott az élőkkel, ahogy a pestis szûnt meg hajdan, amikor már jóllakott a hullákkal.

Az a társadalom, amely megengedi, hogy valamely ocsmány esemény megszülessen a pöcegödréből és növekedjék a felszínén, olyan, mint az az ember, aki nem reagál rá, hogy légy mászik az arcán vagy nyál csurog a szájából. Epilepsziás vagy halott.

Bizonyos értelemben a gyermek valóban a faj folytatása. Egyéb érte­lemben azonban a faj biológiai hulladéka.