Jo Bowlby

Az iskolában rengeteg lenyûgöző dolgot tanulhatunk, de az nincs köztük, hogyan legyünk boldogok. A figyelem inkább arra irányul, hogy tágítsuk az elmét, nem pedig arra, hogy megértsük; hogy felkészülj arra, amit csinálni akarsz, nem pedig arra, hogy hogyan szeretnél élni. A boldogságot inkább az élet melléktermékeként kezeljük, vagy mint a szerencsét, egy irányíthatatlan adottságként, amellyel vagy meg vagy áldva, vagy nem. De mindannyiunk előtt ott a lehetőség, hogy boldog életet éljünk, csupán meg kell tanulnunk, hogyan.

Az igazi szabadság elmeállapot. Ha az elménk szomorú, ha tele vagyunk félelemmel, negatív self-talkkal, nem számít, hogy a földi paradicsomban üldögélünk, vagy körülvesz minket mindaz, amire valaha vágytunk, nem fogjuk szabadnak érezni magunkat. A szabadságunk az elmeállapotunktól függ.

Ha igazán szabadok akarunk lenni, akkor figyelmen kívül kell hagynunk, mások hogyan tekintenek ránk, és meg kell szabadulnunk az összes címkétől, szereptől, amelyekbe beleburkolózunk.

A tökéletesség egy állomás, amelyről azt hisszük, hogy el fogjuk érni, aztán majd megállunk, hogy lazítsunk, és élvezzük, amit az élet kínál számunkra. De mihelyst úgy érezzük, hogy végre elértük, rájövünk, hogy ez olyan, mint a sivatagi délibáb, csupán szeszélyes illúzió. A tökéletesség nem más, mint egy elvont fogalom. Teljesen szubjektív.

A legtöbb ember valóságnak tartott elképzelése nem mond túl sokat a "való világról", az adott emberről viszont annál többet.

Az élet hoz magával, amit hoz, és néha a nevetés sokkal jobb reakció a megfontoltságnál.

Az ötletek megfoghatatlan, macskaszerû tulajdonságokkal rendelkeznek. Ritkán jönnek, ha füttyentünk nekik. Az ötleteket sokkal inkább elő lehet csalogatni a fénnyel és a játékossággal, mint a pánikba esett depresszióval, leginkább azért, mert az előbbi kettő megnyitja az elmét.