Ugrás a tartalomra
Az iskolában rengeteg lenyûgöző dolgot tanulhatunk, de az nincs köztük, hogyan legyünk boldogok. A figyelem inkább arra irányul, hogy tágítsuk az elmét, nem pedig arra, hogy megértsük; hogy felkészülj arra, amit csinálni akarsz, nem pedig arra, hogy hogyan szeretnél élni. A boldogságot inkább az élet melléktermékeként kezeljük, vagy mint a szerencsét, egy irányíthatatlan adottságként, amellyel vagy meg vagy áldva, vagy nem. De mindannyiunk előtt ott a lehetőség, hogy boldog életet éljünk, csupán meg kell tanulnunk, hogyan.
Kapcsolódó idézetek
-
Sajnos az iskolában nem tanítják a boldogság képességét. Pedig vannak rá technikák. Hiába dúsgazdag valaki, még lehet végtelenül boldogtalan, vagy éppen fordítva, szinte nincstelen, és mégis úgy élvezi az életet, mint senki más.
Raphaëlle Giordano
-
Bár az öröm, az elégedettség rövid távon boldogságot jelent, hosszú távra mégsem elég. Ha gyerekeink számára a legjobb esélyeket szeretnénk biztosítani a boldog és teljes életre, akkor meg kell tanítanunk nekik egyensúlyba hozni a vágyaikat mindazzal, amit fontos, jó és felelősségteljes.
-
A boldogság lelkiállapot, nem pedig cél. Nem szükségszerû, hogy "rátaláljunk a szeretetre" a boldogság előtt. A boldogság abból fakad, ahogy az élet eseményeiről gondolkozol: a dolgok pozitív szemléletéből; annak megértéséből, hogy mi jó, vagy miből lehet tanulni; abból, hogy mindenkiről a legjobbat feltételezed; a fölösleges dolgokon való felülemelkedésből; a bajon és balszerencsén való túllépésből; lelkesítő és magukkal ragadó célok megfogalmazásából; alkotókészséged állandó fejlesztéséből; az élettel való törődésből.
Stephanie Dowrick
-
Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerû. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.
-
Talán nem a boldogságra születtünk. Lehet, hogy az öröm az elért dolgok mennyiségétől függ, mint a család, a gyerekek, egy hû férj, esetleg egy jó munkahely. Eszerint a boldogság attól függ, mennyire vagyunk ennek tudatában, és mennyire adunk érte hálát.
-
Az iskolának nem az a dolga, hogy megmutassa, hol a helyem a világban. Az iskolának kéne lennie magának a világnak, és meg kéne tanítania mindenkinek, hogy a saját boldogságáért és sikeréért mit és hogyan tud tenni.
-
Sohasem hittem, hogy a boldogság az élet alapvető mércéje és végcélja. Sőt egyre inkább úgy gondolom, csak akkor érhető el, ha nem maga a végcél. Csak azok boldogok, akiknek a boldogságon kívül más céljuk is van: mások öröme, az emberiség sorsának jobbítása, vagy akár valamilyen mûvészi tevékenység vagy cselekvés, amelyet nem eszköznek, hanem önmagában is ideális célnak tekintenek. Valamilyen más célt követve, az odavezető úton találjuk meg a boldogságunkat.
John Stuart Mill
-
A boldogság nem egyszerûen a kellemes pillanatok többsége a kellemetlenekkel szemben. A boldogság inkább az, ha az ember az életét a maga egészében értelmesnek látja.
Yuval Noah Harari
-
Sokan úgy gondolják, hogy a boldog élet egy állapot. Tévedés. Boldog életünk csak akkor lehet, ha folyamatosan kiigazítjuk benne a dolgokat.
Rolf Dobelli
-
A boldogság egy érzelmi válasz egy eredményre. Ha nyerek, boldog leszek. Ha nem nyerek, nem leszek boldog. Ez egy "ha, akkor" típusú, ok-okozati, "valamit valamiért" alapelv, ami fenntarthatatlan, mert mihelyt eléred, rögtön magasabbra helyezed a lécet. A boldogságnak tehát vannak bizonyos feltételei. Eredményfüggő. Éppen ezért ha a boldogságot kergeted, gyakran csalódni fogsz, és az idő nagy részében boldogtalan leszel. Az öröm azonban más dolog. Az öröm nem választás kérdése, és nem egy válasz valamilyen eredményre. Az öröm egy állandó állapot, ami abból fakad, hogy azt teszed, amire születtél, bármi is legyen az eredmény.
Matthew McConaughey