Jo Nesbo

Az elfojtást gyakran az elvárások okozzák, amelyeket magunkkal szemben támasztunk, és amelyeket a környezetünkről feltételezünk.

Egy filmnél az érzés sokkal fontosabb a logikánál.

A gonoszság nem létezik, mert egyszerûen minden rossz. A világûr sötét. Gonosznak születünk. A gonosz a kiindulópont, az a természetes. De olykor felragyog egy kevés fény. Ez azonban átmeneti, mert vissza kell térnünk a sötétségbe.

Ezt (...) a legnehezebb felfogni. Hogy az emberek, akik körülvesznek, akik berendezkedtek az életedbe, egyszer csak köddé válnak, és soha többé nem látod őket. Csak az álmaidban.

Az emberi természet egy nagy és sötét erdő, és senki nem képes rá, hogy egy kurta emberöltő alatt kiismerje.

Az ember könnyen átsiklik valami fontos fölött, ha célirányosan egyvalamit keres.

Az embernek olykor fogalma sincs róla, hogy mit keres. Mert csak azután derül ki, hogy megtalálta.

Az ember mindentől fél, amit nem ért. Amitől pedig fél, azt gyûlöli.

Nem az a legrosszabb dolog, ami megtörténhet az emberrel, hogy elveszti az életét. (...) Hanem amikor azt veszti el, amiért él.

A búcsú nagyon fontos. Különösen azoknak, akik maradnak.

Ahol kereslet van, mindig lesz kínálat is.

A férfi attól nő a leginkább önmaga fölé, ha egy nő azt mondja neki, szereti. És még ha hazudik is, a férfi egy része mindig hálás lesz ezért, és némi szeretetet érez a nő iránt.

Az egyensúly lényeges. Ez minden jó, harmonikus kapcsolatra vonatkozik. Egyensúly a bûntudatban, szégyenben és lelkiismeret-furdalásban.

A gyönyörû embereknek nincs szükségük burokra, nem kénytelenek megtanulni azt a sok védekezőtechnikát, amit mi többiek kifejlesztünk, hogy megvédjük magunka a visszautasítástól és csalódástól.

A nemes, hûséges lelkeket gyakran gúzsba köti, hogy hûségesek még az emberiség söpredékéhez is.

Aludni akartam. Álmodni akartam. Menekülni akartam. És úgy ébredni, hogy mindent elfelejtettem. (...) Amíg a dolgok kimondatlanok maradnak, van rá esély, hogy elfelejthetjük őket. Hogy tudunk úgy aludni és álmodni, hogy felébredve eltûnjön, absztrakt képzelgés legyen, olyan jelenet, ami csak a fejünkben játszódott le, ahol azok az álnok gondolatok és fantáziák fogannak, amelyek mindennapos hûtlenségként jelen vannak minden - még a legemésztőbb - szerelmi kapcsolatban is.

Nem a fájdalomtól, hanem a félelemtől válik az ember irányíthatóvá.

Gyakran megesik, hogy csalódunk emberekben, nem érnek fel a reményeinkhez.

Az ember képes megölni egy másik ember lelkét, megfertőzni, bûnbe rángatni úgy, hogy a megváltásra esélye sincs.

Az a mûvész, aki azt állítja, hogy nem értették meg, szinte mindig rossz mûvész, akit, sajnálattal mondom, nagyon is megértettek.