Jodi Lynn Picoult

Megértem a szülőt, aki megüti a gyerekét - mert az ember rájuk néz, s a szemükben ott látja saját magát tükröződni, s ez a tükörkép nem túl hízelgő.

Nem számít, ki vagy, a lelked mélyén mindig azt szeretnéd, hogy valaki más legyél, és amikor egy századmásodpercre teljesül ez a kívánságod, az maga a csoda.

A szerelem olyan tartós, mint a szivárvány - gyönyörûséges, amíg tart, és várható, hogy abban a pillanatban eltûnik, ahogy kettőt pislog az ember.

A gyász furcsa dolog, főleg, ha váratlanul jön. Olyan, mintha durván letépnének egy tapaszt, és lejönne a legfelső réteg a bőrről. Nálunk is ez történt: feltárult a felszín alatti mély, amely egyetlen családban sem valami szép látvány.

Valami hiányzott. Nem tudom megmondani, hogy micsoda, de valami nem volt meg köztünk. Ha, mondjuk, az emberi testhez hasonlítjuk a kapcsolatokat, és ha az a hiányzó két százalék, mondjuk, a köröm, akkor nem számít. De ha a szív hiányzik, az már más tészta.

Azon töprengtem, hogy mi lesz abból, ha az ember odaajándékozza magát valakinek, az illető felnyitja a csomagolást, s látja, hogy nem az van benne, amire vágyott, de nem tehet mást, akkor is éppúgy mosolyognia kell és szépen megköszönnie az ajándékot.

A hazugságnak, mint talán sokan tudják, megvan a maga sajátos íze. Olyan száraz, meg keserû is, és fintorogni kell tőle, mint amikor az ember bekap egy csábos desszertet, és nem csoki- vagy mogyorókrém van benne, mint amire számított, hanem citromízû.

- Hogy néz ki egy apuka? (...) - Olyan, mint a kötéltáncos a cirkuszban. Mindenkivel szeretné elhitetni, hogy amit csinál, az óriási mûvészet, de azért látni rajta, hogy csak azért imádkozik magában, hogy átevickéljen a túloldalra.

A nők nem sokban különböznek a tûztől. (...) A tûz gyönyörû dolog, ugye? Le se tudjuk venni róla a szemünket, amíg ki nem hunyt. Ha kontroll alatt tudod tartani, akkor világít és fényt ad. Csak akkor kell tenni valamit ellene, ha már nem uralod a helyzetet.

Jézus a védelem, s a Kemó rúgja a gólokat.

A testvéri viszony az igazságos elosztásról szól, hogy mindenkinek ugyanannyi jusson játékból, húsgombócból, szeretetből. De az anyaság egészen más. Az anya azt akarja, hogy a gyerekének mindenből több jusson, mint neki jutott. Hogy a gyereke jusson a legmagasabbra, a legmesszebbre. Ezt nem lehet szavakkal kifejezni, mert nagyobb dolog annál.

Nem mindenki él olyan világban, ahol a hûtő tartalma a személyes boldogság fokmérője. Vannak, akik égő házakat oltanak körülöttünk. Vannak, akiknek haldoklik a kislányuk.

Könnyû megfelelni az elvárásoknak, ha mindig a legrosszabbat feltételezik rólad.

Ha majd vége lesz, arra fognak emlékezni, amit tettél, nem arra, amit meg akartál tenni.

Egy bizonyos pont után, ha túl sok repedés hálózza be a szívünket, már soha többé nem lehet egész.

Vannak dolgok, amiket muszáj megtennünk, bármi is a következménye.

Az emberek változnak, de csak ha hagyják nekik.

A szavak olyanok, mint a magasból leejtett tojások - éppúgy nem lehet visszavonni őket, mint elfeledkezni a mocsokról, ami utánuk marad.

A szerelem, akár a fájdalom, elvakítja az embert. Elfeledteti, amit nem tud, hogy csak arra a néhány részletre összpontosítson, ami mindennél többet jelent.

Van bennünk egy hely, aminek a létezéséről nem is tudunk, pedig ide bármikor visszavonulhatunk és távolról tekinthetünk magunkra, anélkül, hogy éreznünk kellene a fájdalmat.