A gyász furcsa dolog, főleg, ha váratlanul jön. Olyan, mintha durván letépnének egy tapaszt, és lejönne a legfelső réteg a bőrről. Nálunk is ez történt: feltárult a felszín alatti mély, amely egyetlen családban sem valami szép látvány.

Kapcsolódó idézetek

1. A gyásznak sok arca van, és sok fázisa. (...) A mély gyászt elviselni éppoly nehéz, mint vékony jégen járni. Az egyik pillanatban olyan, mintha minden rendben lenne, aztán a következőben eltörik valami, és az ember aláhull a sötétségbe.
2. A gyász olyan, mint egy bőrönd az ágy közepén. Nem számít, mi van, fel kell emelned és magaddal vinned mindennap. Bizonyos napokon sziklákkal lesz tele és azt fogod gondolni, nem bírod tovább. Később azonban könnyû lesz... mint a pehely.
3. Teljesen normális, ha felszínre tör benned a gyász az ünnepek alatt. Még ha nem is beszélnek róla az emberek, sokak szívében megjelenik a bánat.
4. Egy hirtelen tragédia gyökerestül kiszakít abból az életből, amelyet addig ismertünk. Nem csupán a szerettünket kell elgyászolni, hanem saját magunkat is, az életünket - legalábbis ahogy addig elképzeltük.
5. Olyan a gyász, mint amikor jövünk le a hegyről, és nagyon messziről látjuk az alaptábort. Még órák, mire odaérünk, és az ember legszívesebben leugrana, hogy ott legyen végre, de nem lehet, mert gleccserek és szakadékok között vezet az út. A gyászban is ezt érzi az ember. Legyen már vége, valamivel töltsük ki azt a hatalmas, fájdalmas ûrt. Egy új kapcsolattal vagy bármivel, csak ne legyen ez a rettenetes fájdalom. De ez az, amit nem lehet. Le kell menni azon az úton, ami az alaptáborhoz, az újrakezdéshez vezet. És nincs másik, csak az a hosszú, nehéz, hasadékokkal tarkított út, itt kell lebotorkálnod a kimerítő csúcsmászás után, hullafáradtan, miközben tûz rád a nap, és töri a lábadat a bakancs. Ehhez kell egy pszichológus vagy egy felkészült lelkigondozó, aki az úton tart és mondja, hogy csak menj tovább. Nem lesz jó a másik út, mert az a szakadékba visz. Sterczer Hilda
6. Fájdalmas tovább élni a szeretteink elvesztése után. Egyszerûen fáj. Fájdalmas végigmenni a folyosón, vagy kinyitni a hûtőt. Fáj felvenni egy pár zoknit, vagy fogat mosni. Az étel íztelen. A színek elszürkülnek. A zene bántja a fület, ahogy az emlékek is. Ránézünk valamire, amit máskor szépnek találnánk - a bíbor égre naplementekor, vagy a gyerekektől nyüzsgő játszótérre -, és mindez valamiképp csak mélyíti a veszteségérzetet. A gyászt így, magányosan hordozzuk. Michelle Obama
7. Kényes dolog a gyász. Ha nem törődünk vele, magától elmúlik, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban csapjon le ránk. Ha viszont hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk, és az életünk részévé váljon, vérszemet kap, és örökre a nyakunkon marad. Legokosabb, ha úgy kezeljük, mint egy látogatót. Betessékeljük, megvendégeljük, aztán útjára bocsátjuk.
8. A gyász az, amikor valakié leszel semmiért egészen, és a kontúrjai napról napra kihalványulnak belőled. Ez a gyász. Tisza Kata
9. Annyira mély, nehéz folyamat a gyász, hogy olyan fogaskerekeket kattint be, amelyek már egészen be vannak rozsdásodva. Alapjaiban tisztítja és erősíti meg az embert - de teret kell engedni neki, hogy átmenjen rajtad, mint egy gyorsvonat. A gyötrődés, a fájdalom aztán sok minden rosszat is kimos, segít szembenézni dolgokkal. Pásztor Anna
10. A halál az élet természetes része, a születés ellenpólusa. Ugyanúgy a gyász is. A gyászt nem lehet eltüntetni, el lehet nyomni ideiglenesen, de bennünk marad. Csak azt érezzük olyankor, hogy valami nyomaszt minket, ami nem oldódott fel. Azt érezzük, hogy valami nincs rendben.