John Green

Csak egyszerûen azzal kell foglalkozni, hogy legyen valami az ember, legyen különleges, vagy szuper, vagy valami addig a pontig, ahol már az ember nem is tudja, miért van erre szüksége, csak egyszerûen azt hiszi, hogy szüksége van rá.

Nem hiszem, hogy az ember valaha is kitöltheti az elveszett dolgok üres helyét. Nem hiszem, hogy a hiányzó részek újból belénk illenének, ha egyszer már hiányoztak.

A szakítást nem csinálják az emberrel, hanem csak egyszerûen megtörténik velünk.

Annyit számítasz, mint amennyit azok a dolgok számítanak, amiket csinálsz.

Ha az emberek olyannak látnak, mint én magamat, ha képesek lennének az emlékeimmel élni, akkor szeretne engem bárki?

Soha nem szerethetsz annyira egy embert, mint amennyire hiányzik.

A lányok olyan kiszámíthatatlanok (...). Õk a kiismerhetetlenség áthatolhatatlan bástyái.

Mi értelme van élni, ha az ember legalább nem próbál meg valami jelentőset cselekedni?

Olyan nehéz elmenni - egész addig, amíg az ember el nem megy. Mert utána ennél könnyebb istenverte dolog már nincs is a világon.

Elmegyek, és (...) tudom, sosem lennék képes visszafordulni. De akkor mi lesz? Egyszerûen csak magam mögött hagyok mindent, aztán újra meg újra megteszem, és örök vándorúton leszek?

Ez egy papírváros. (...) Nézd csak meg azokat a zsákutcákat, a magukba visszaforduló utakat, a házakat, amiket mintha csak azért építettek volna, hogy majd szétessenek. Az embereket, akik a papírházaikban élnek, és a jövőt tüzelik el, hogy melegen tartsák magukat.

Elmenni akkor is nehéz, ha az ember egyébként akarja a dolgot.

Azért figyelünk oda az emberekre, hogy magunkban el tudjuk őket képzelni, és meghallgatjuk az összes szörnyû és csodás dolgot, amit saját magukkal és másokkal teszek, de végül a hallgatózás sokkal többet felfed belőlünk, mint azokból, akiket megpróbálunk megfigyelni.

Az emberi nyelv olyan mint, a wasabi, mert hihetetlen az ereje, és ezért nagy önmérséklettel kell alkalmazni.

Az embereknek nincsenek jó tükrei. Senkinek sem könnyû elmondani, milyennek lát bennünket, és nekünk is nagyon nehéz kimutatni, hogyan érzünk.

Az öröm számomra nem a tervezésben, a végrehajtásban vagy a feladat letudásában és a távozásban rejlik, hanem abban, hogy kettőnk lehetőségei (...) keresztezik egymást, szétválnak, majd valahol újra összesimulnak.

Ha minden alkalommal idegösszeroppanást kapnék, amikor valami szörnyûség történik a világban, már rég tök zakkant lennék.

Nem azt állítom, hogy mindent túl lehet élni. Csak azt, hogy mindent túl lehet élni, kivéve azt a bizonyos legutolsó dolgot.

Az örökkévalóság jelenekből font szövet.

Olyan sokan vannak az emberek. Könnyû megfeledkezni arról, hogy a világ tele van velük, zsúfolásig tele, s minden egyes személyről el lehet képzelni, hogy kicsoda... és rendszerint hibás az elképzelés.