Ez egy papírváros. (...) Nézd csak meg azokat a zsákutcákat, a magukba visszaforduló utakat, a házakat, amiket mintha csak azért építettek volna, hogy majd szétessenek. Az embereket, akik a papírházaikban élnek, és a jövőt tüzelik el, hogy melegen tartsák magukat.

Kapcsolódó idézetek

1. A városok felnagyított mágneses terek. Lármásak és zsúfoltak, de vonzzák és meg is tartják mindazokat, akik készek kiállni a nyüzsgés okozta megpróbáltatásokat, mert keresnek valamit: egészen pontosan egymást.
2. A történelem (...) ott hever az utcán, ijedős valami, olyan, mint egy fényfolt emberi kontúrokkal, amely homályos, elveszett életek közül rajzolódik ki.
3. A szülőváros (...) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele; a hittantanár kalapja, melyen barna folt éktelenkedett, szorongás egy történelem óra előtt, különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni. Márai Sándor
4. A dolgok rendje szerint az idő múlásával egy város is alakul, arculata változik. (...) Miközben az ember ösztöneitől, emlékeitől hajtva újra és újra hazavágyik, ahogy kiszáll a kocsiból, vagy leszáll a pályaudvaron, oda az egész. Ahova annyi várakozással készültünk, nincs többé. Bodor Ádám
5. Ezekben a kis házakban keményszívû, keménykezû emberek laknak. Tenyerüket kérgessé edzette a munka. Szívük is kemény, de mégis meleg. Ha megszeretik, barátjuk lesz, ha gyengének találják, távoznia kell. (...) Ez a kis társadalom ugyanúgy kiveti magából a rosszat, mint a forró must a seprûjét, mindaddig, amíg patinás zamata nem lesz.
6. Az élet rövid és kegyetlen. Az embereknek szükségük van menedékhelyekre, melegséget árasztó, nyugalmas szigetekre. Rose Tremain
7. Aki hat, nyolc vagy éppen tizenöt év után tér vissza egy családba, egy utcába, városba, légüres térbe pottyan, ahol nem is tudom, hogy van-e az újrakezdésnek vagy a folytatásnak bármiféle reális esélye. Bodor Ádám
8. Lakásokban, házakban, sorházakban városszerte rendre ugyanaz a folyamat játszódik le, az emberek lassú lebomlása az otthonokban, házakban. És a házaké, az otthonoké is. (...) Az ember közben nem rögtön veszi észre. Nem látja, hogy a lámpabúrák barnulnak, nem érzékeli, hogy saját szagot alakított ki magának, nem látja, hogy a lakásba beszûrődő fény nem megvilágít, hanem nosztalgikus árnyalatot borít valami múltbelire. Linn Skaber
9. Valahol ebben a városban van egy gép - persze, hogy gép, emberek sohase tûrnék, hogy ilyesmire használják fel őket! - és az éjjel-nappal papírt okád a városra, a népre. Pénznek nevezik ezt a papírt, számokat nyomtatnak rá sok-sok nullával, amelyek egyre gömbölyûbbek. És ha agyonhajszolod magad, ha sikerül valamit megtakarítanod öreg napjaidra, értéktelenné válik az egész. Papírrá, papírronggyá!
10. Hogyan lehet az ember boldog (...) e nyomorúságtól terhes világban? Minden falragaszon, minden utcasarkon a Halál leselkedik, vagy még annál is rosszabb - a zsarnokság, a durvaság, a kínvallatás; a civilizáció halála, a szabadság vége. Mi valamennyien (...) csak egy falevél alá bújunk, amely nyomban lehull. Virginia Woolf