John Green

Egyszer rá kell jönnünk, hogy bárki viseli is a gondunkat, az is csak egy ember, nincsenek különleges képességei, és igazából nem tud megvédeni attól, hogy megsérüljünk.

Azt mondjuk, szerelembe esünk, mintha az valami tenger lenne, amibe bele lehet fulladni, vagy egy gödör. Semmi másba nem esünk, sem barátságba, sem dühbe, sem reménybe. Csak szerelembe.

A szerelem nem tragédia, nem is bukás, hanem ajándék. Azért emlékszel az első szerelmedre, mert megmutatja, bebizonyítja, hogy képes vagy szeretni, és valaki képes téged is szeretni, és ezen a világon semmi egyebet sem érdemlünk meg a szerelmen kívül, mert a szerelem az emberré válás mikéntje és miértje is egyben.

Azok a legjobb beszélgetések, amikor nem is emlékszel, miről volt szó, csak arra, milyen érzés volt.

Az a legrosszabb abban, ha valaki igazán egyedül van, hogy eszébe jut, hányszor kívánta, hogy bárcsak hagyná békén mindenki. Aztán amikor megteszik, békén hagynak, kiderül, hogy az illető borzalmas társaság a saját maga számára.

Minden veszteség precedens nélkül áll. Sosem tudhatjuk meg, milyen a másik ember fájdalma.

A szülő definíciójának egyik fontos eleme, hogy nem kap fizetést azért, hogy szeressen.

Ha az ember sebezhető, azzal szinte kikényszeríti másokból, hogy kihasználják.

Ha elveszítesz valakit, rádöbbensz, hogy egyszer mindenkit el fogsz veszíteni. (...) És ha erre rájöttél, többé képtelen leszel elfelejteni.

Csak az búcsúzik el, aki viszont akar látni.

Ha meghalok, addig sírj mindennap a sírom felett, míg a földből előbújik egy csíra, akkor öntözd a könnyeiddel, hogy addig nőjön, míg gyönyörû fává terebélyesedik, és gyökerei átölelik a testemet.

Nem az az igazi rettenet, ha az ember fél, hanem az, ha nincs is más választása.

A szemünkbe akárki belenézhet, de az nagyon ritka, hogy olyasvalakire bukkanunk, aki ugyanazt a világot látja, mint mi.