Karácsony Benő

A nagy gondolatok is négy fal között születnek.

A végső igazság útja elfogultságokkal és előítéletekkel van kikövezve.

Látod ezt a buta salátát? Amikor még vad volt, tejszerû nedvet eresztett magából, hogy a csiga ne tudja megenni. Amikor az emberek megszelídítették, akkor tudod, mi történt vele? Abbahagyta a nedvkiválasztást, mert bízott abban, hogy az emberi okosság majd megvédi a csigák ellen. S a csigák, íme, most felfalják. Tanulság? Az ember, ha csalán is, lehetőleg csak a maga nedveiben bízzék.

A gondolatok ritkán teremnek úgy, mint a sarkantyúvirág. Meg kell dolgozni érte, mint egy órabéres gépgyári munkásnak. Egy-egy csavart meg kell szorítani, a régi alkatrészekről el kell távolítani a rozsdát, és be kell futtatni valami könnyen megszerezhető nemesfémmel.

A legtöbb ember megkapaszkodik valami szerelembe, s addig lóg rajta, addig nyûvi és használja, amíg kopott, szegényes ronggyá nem válik.

Diplomatának lenni annyi, mint egy színes és eseményekben gazdag életen át leragasztott levélboríték szerepét játszani, amely csak a halál után nyílik meg, olykor csak azért, hogy megmutassa, mennyire üres volt.

Az emberek kétségbeesnének, ha megértenék, hogy csak a zsebórájuk kelti az idő illúzióját.

A boldogsághoz való tehetség a legtöbb emberben megvan, de elpuskázzák a dolgukat azzal, hogy nagy feladatokat akarnak megoldani, nagy zsákokat akarnak megemelni. Zsákokat, amikben legtöbbször haszontalan kövek vannak.

A ló szebb, mint az ember, a madár bájosabb, a macska kecsesebb, a kutya hûbb, a kígyó kitartóbb, az oroszlán bátrabb és a termesz okosabb. Mivel vesztegettük meg a természetet, hogy nekünk adta mégis a legveszedelmesebb fegyvert, az aljasságot, amely lehetővé teszi, hogy a többi állat fölé kerüljünk?