Kármán József

Szívsebhető gondolat az: hogy az ember szolgáljon az embernek!

Minden igazság jó, de azt a szín és az ábrázat teszi kellemetessé... Minden igazság örökké való, maradandó - de köntössé változik.

Minden igazság jó, de azt a hely és idő teszi munkássá.

Nehéz a tudományok útja, kezdete darabos és unalmas, elrettenti a félénket, és leveri az erőset is.

Ártalmas a tudomány olyannak, aki véle élni nem tud, az értelem annak, aki vezetni nem tudja.

Nem lehet a vak egyszerre élesen látó, a tudatlan bölcs. Lassan, de annál bizonyosabban élesül az értelem, fényesedik az elme, lágyul az érzés, és tisztíttatik az ízlés. A setétségből sebesen tett lépés a fényes és szúró napfényre vaksággal büntette a vakmerőt vagy gondolatlant.

Itt - szívem mellett, itt rágja egy féreg... Érzem, mint mardossa azt... A halált én magammal hordom! - Szárazak szemeim, mint a mező az aszály idején! Orcám sárga, mint az érett kalász. Érlelődöm én is a betakarításra. Lehullott testem, mint a megszedett szőlőtő. Közel van a lemetszés ideje. Légyen meg a te akaratod.

A sírverem oly híves, oly csendes, oly megnyugtató. A földben a gyötrelmek mind elmúlnak! Mikor a fû megnevekedik sírhalmomon, melynek ölébe én elrejteztem, és azt a szél lengeti, ott - vége lesz gyötrelmimnek!

Szerelem betegének csúfolnak!... Ó, annak a betege vagyok, az igaz, de annak a halottja is leszek... Ez a gyenge kéz, a szerelem, a koporsóhoz vezet, és megszabadít kínzásaitoktól.

Istenem! Azért voltam-é kevés ideig boldog, hogy örökre boldogtalan legyek?

Az ember az embernek legfőbb ellensége... Nincs oly tiszta öröm, melyet keserûvé nem tesznek. Mint a pók az édes gyümölcsöt, megmásszák undok lábaikkal, és csúf mérgeikkel béköpik.

Atyám ott fenn! a te ujjaid nyomták az emberi szívbe a szerelem édes törvényét! Te, aki a te teremtésidet az ő boldogságokért teremtetted, és aki örülsz az ő örömeiken, kimondhatatlanul jó és mérték nélkül kegyes atyám ott fenn! Látod az én szívem minden mozdulásait, látod, mint és mit érez az!... Ó, nem - nem kárhoztatod te azt, te, aki magad is szeretet vagy! Káromol a téged, aki azt hiszi, hogy te az emberek szívét érzékennyé alkottad a tiszta szerelemre, és annak mozdulásain kegyetlenkednél, és annak élését tiltanád. Szidalom ez, iszonyú szidalom ellened, te csupa jóság!

Minden szó fontossá lesz, minden mozdulás sokat jelentővé, ahol szíved verését egyező szívverés viszonozza.

Egy szava - egy egész világ, egy egész gondolatok világa, amelyben bolyongok, és édes tévelyedéssel bolyongok... Minden kicsinység becset nyer, ha arra tartozik, akit szeretünk. Egy kéznyomás nagy és nyomós történet... egy mosolygás szívet rezgető látás... egy csók mennyei gyönyörûség...

Ó, mi az élet szeretet nélkül? Iszonyú, mint a tágas vadony, amelyben nem járt embernyom. Borzasztó, mint az éjfél hasgató hidege... Nem élt az, aki szeretet nélkül élt!

A szó csak üres, jelentés nélkül való hang. Hideg, mint a réz, amely cseng, de nem érez; holt, megmerevedett állat. Elégtelen a szív véghetetlen, eleven, erős, meleg érzésinek lefestésére.

Szorgosan kerüljük az emberek előtt, akit szeretünk.

A gondolatok kifogytak tőlem, mert csak egy gondolat, hatalmas, mint a halálos fájdalom, elfoglaló, mint a kívánkozó reménység, erős, mint az érc és édes, mint a mennyei gyönyörûség, egy gondolat maradt meg nékem, és ez a gondolat - Õ.

Az én szívem repdesett elejébe annak, akit nem láttam, és most első látásra enyémnek esmértem, akit szívem hangosan, érthetően kiáltott: Ez az! Eltûnt előlem minden, az egész világ körültem semmivé lett, őt láttam, őt érzettem, csupán csak ezt a kívánva kívántat.

A fény nem kellemetesség, a cifra nem szépség.