Kármán József

Szerettetni - egy szívvel, mely a mienkkel egyező hangon ver, öszveolvadni; minden érütését, minden gondolatját egy atyafias lélekhez kötni; magát avval öszvekapcsolni, oly édesen! oly bonthatatlanul! magát más teremtésben egészen általöntve érezni - szerettetni! magyarázhatatlan, megfoghatatlan mégis oly tüzes elevenséggel érzett szó... szó, amely oly sokat jelent! oly sokat, hogy azt szó ki nem beszélheti!

Miért nincs annyim, amennyi elég lenne jót tehetni másokkal. Miért fogy ki tehetségem előbb, mint a jótételre való kívánságom!

Ittlétének egy fő célja a szerelem: de boldogtalanságának legfőbb eszköze is lehet a szerelem.

Aki szerfelett boldognak engedett lennem öt esztendeig, nincs jussom ellene zúgnom, ha most nem vagyok.

Mit használ e szerint neked, ha ott ülsz, ahol nem minden ülhet, mit használ rang, becsület, aranykulcs ágyékodon, és ezer ordó melleden, ha ezek mind ugyanannyi tolvajlói a nap alatt való legédesebb boldogságnak, a házi nyugodalomnak.

Látod-e, mennyit változhat kis idő alatt, úgymond, az asszony. Hol az az ártatlan leányka, akit én feleségemben imádtam? Elenyészett; van-e egy mozdulás, egy szó, egy tekintet régi formájában most benne? Eltörlötte azt a nagy világ. Szemtelen magaviselése, melyet ő szabad magatartásnak gondol, beszédje eltürhetetlen, esztelen, és azt ő elmésségnek nevezi. Erőltetett minden öltözete s viselete. Oh ismerd meg ebben a szeles dámában azt a természet szerint való leánykát.

Az igaz literátor hozza le, mint egy második Prometheus az égből a bölcsesség szép világát; az terjeszt a nemzetekre dicsőséget és virágozást és közboldogságot, az teszi a jobbágyot meggyőződésből való kész engedelmû jobbággyá, az uralkodót a szívek uralkodójává, az embert emberré. Az vezeti végre a népet a józan értelem kötelein a maga kötelességeire, és a szív édes láncain a maga boldogságára.

Az legyen tehát a könyvvizsgálás meghatározása, hogy anélkül, hogy valamely hasznos könyvnek útját megnehezítse, kizárja mindazokat, melyek tévelygő, botránkoztató és veszedelmes gondolatokat terjesztenek.

A valóságos kultúrának előmozdítója az a zár, mely csupán a hasznos és foganatos munkákat ereszti szabadon, és oda taszítja a veszedelmeseket és éretleneket, ahová valók, az örök setétségbe.

A közönség örömest fogja olvasni azt az írót, aki neki hasznavehető tanúságokat terjeszt, és a szívhez beszél, nem a papiroshoz.

Örök igazság az, hogy nem szereti az ember, ami reá nem tartozik; ami közelébb illető, az vonzza magához: a reá illő, néki használó igazságokat keresi. Kicsinosodott ész kell ahhoz, hogy a közönséges s széles terjedésû igazságokat kedveljük; a gyermek olvasónak és a gyermekded nemzetnek közel kell találni az igazságok mellett az utilét vagy a dulcét, mert azokat messze nem tudja keresni.

Minden írónak van maga világa, maga atmoszférája, amelyben él, és amelyből ír, van maga publikuma, amelynek ír. Az a sok kicsiny tekintet, az a számlálhatatlan környülállás teszi az írót nagyobb részént kedvessé - és hasznossá.

Aki a forrásból meríthet, nem merít a folyamatból.

A szó magában semmi; hamis pénz, amelynek folyása változó, és belső becse nem magában vagyon. Ne szót vegyünk az üllő alá, ne szót kovácsoljunk - dolgot, ne héjt, velőt, ne formát, de valóságot.

A nyelv nem tudomány, a szó, beszéd nem bölcsesség. Kulcsa a tudományoknak, út, mód, eszköz a bölcselkedésre. Örömestebb tanuljuk a nyelvet együtt a dologgal; mélyebben benyomódnak a jelek a jelentett ideákkal emlékezetünkben.

Izzadsággal árulják az istenek a tudományt. Akinek körme viszket, nem belső hivatal még az az írók méltóságára. Nem egy-két félig megemésztett sovány ideákból áll a bölcsesség, és aki annak hirdetőjévé akarja magát felszentelni - bölcs legyen maga is.

Nem a kiszabdalt mérték, nem a lebékózott ritmus, nem a megszámlált hang teszik a poétát... A merész képek, az eleven költés; az ábrázolatok külömbfélesége és szépsége, az az enthusiasmus, tûz, sebes rohanás és erő, és az a nem tudom mi a szókban és gondolatokban, amelyet csak önként ajándékozhat a természet. Lehet írni verset poézis nélkül, és poéta lehetsz verselés nélkül.

A természet mindég egy tökéletes egészet formál; nem tagonként készíti az embert, nem szálanként a virágot, mindég egész embert, egész virágot készít: kövessük ezt a nagy mestert.

A halhatatlanság fûzi borostyányát azoknak, akik arra méltók. Az idő egy nagy folyó, amely kihányja kebeléből a gazt, és (...) csak azt tartja meg az örökkévalóságnak, ami megérdemli az örökkévalóságot.

A középutat megtalálni nem a mi szokásunk. Azon való törekedés miatt, hogy komorok, kedvetlenek ne legyünk - enyelgők, aprólékosak és gyermekeskedők lettünk.